Megújítják a Duna-parti kerékpárút jelzéseit

Újabb régi elmaradást pótolnak ezekben a napokban városi megrendelésre, önkormányzati finanszírozásból a szakemberek. Mivel már elkoptak a váci Duna-szakasz mellett húzódó kerékpárút útburkolati jelzései, szinte teljes hosszon megújítják a felfestéseket. Így pár nap múlva már egyértelműen látható lesz mindenki számára, hol, milyen kijelölt sávban halad a népszerű nemzetközi kerékpárút nyomvonala – írja a vac.hu.

Ahogyan arra Kiss Zsolt alpolgármester rámutatott, a 2019-ben bizalmat kapó városvezetés kiemelten figyel az út- és kerékpárút felújításokra. Korábban a kisváci és a Buki tó feletti szakaszokon 300 folyóméteren, mintegy 1000 négyzetméteres olyan részt tettek rendbe 10 millió forint értékben a szakemberek, melyekre hosszú évek óta sok panasz volt a balesetveszélyessége miatt. De sor került már a bringásokat eligazító jelzőtáblák, úthibák rendbetételére is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felhívás kitüntető címre történő javaslattételre

„Most érkeztünk el odáig ennek a teljes felújítási programnak a keretében, hogy a kerékpárút sárga csíkjai, illetve a piktogramjai is újra felfestésre fognak kerülni. Nagyon bízunk abban, hogy balesetmentesen fognak tudni közlekedni az úton akár a Duna-parti, akár a Sződliget-Vác, akár pedig a Kisvác-Buki tó közötti szakaszon az idelátogató vagy itt bringázó emberek – nyilatkozta az ESTV-nek az alpolgármester.” ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments