Molnár László: Igyekszem élni a bizalommal

A tavaszi három bajnokinkból két alkalommal is a tavaly nyáron érkezett kapusunk, Molnár László védte a Vác FC kapuját. A 21 éves játékos az őszi szezonban Halasi Péter mögött két bajnokin, illetve egy magyar kupa-meccsen is szerepet kapott, így összesen már 5 mérkőzés szerepel a neve mellett. Sőt, Molnár az előző hétvégi, Paks II elleni bajnokin remek védésekkel, bravúrokkal járult hozzá a 2–1-s sikerhez – írja a vacfc.com.

Mint arról korábban a Váci Napló is beszámolt, a 2021-22-es szezon második felét már Halasi Péter nélkül kellett megkezdenie a Vác FC-nek. A 31 éves hálóőr öt és fél év után igazolt el városunkból és hatalmas űrt hagyott maga után, hiszen oszlopos tagja volt a csapatnak. Még a 2019 nyarán, a tulajdonosváltás idején kialakult nehéz helyzetben is ő volt az egyetlen játékos, aki kitartott klub mellett és Vácott maradt. Így nagy teher nehezedik utódjára, Molnár Lászlóra, akinek valahogyan pótolnia kell közönség kedvenc elődjét. Erről a szituációtól kérdezték őt a csapat hivatalos honlapján.

Tavaly nyáron érkeztél a klubhoz. Hogy sikerült a beilleszkedés?

„Szerencsére hamar be tudtam illeszkedni a csapatba, és az is segített, hogy ismertem játékosokat a keretből.”

Hogy élted meg, hogy ősszel zömében Halasi Péter mögött főleg a kispadon ültél és csak két meccsen kaptál lehetőséget?

„Nyilván nem volt jó érzés, mert mindenki játszani szeretne, de ez várható volt, mert Halasi Peti rutinos jó kapus, aki régóta alapembere volt a csapatnak.”

Hogy érzed, hogy sikerült a téli felkészülés?

„A téli felkészülés elképzeléseim szerint, kifejezetten jól sikerült.Tudtunk jó eredményeket elérni és úgy érzem, kezd összeszokni a csapat.”

Tavasszal háromból két alkalommal is védhettél, a második, Paks II elleni meccsen aztán komoly bravúrokkal járultál hozzá a sikerhez. Hogy érezted magad a kapuban?

„Szerencsére hozzá tudtam tenni a győzelemhez én is, ami nagyon jó érzés volt. Igyekszem ezzel a bizalommal továbbra is élni és minél jobb teljesítményt nyújtani!”

Mit vársz a tavaszi szezon hátralévő részétől?

„Először is a bennmaradás kiharcolását, és azt, hogy minél több pontot tudjunk szerezni. Ha olyan mentalitással csináljuk végig a tavasz szezont, ahogyan a Paks II ellen pályára léptünk, akkor nem lesz gond.” (Fotó: kecskemetite.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments