Papírforma vereség az éllovastól

Az erőviszonyokat figyelembe véve csekély volt az esély a bravúrra, de azért megpróbálták. Az NB II-es sakkcsapatbajnokság Erkel csoportjának 7. fordulójában a Váci SC 4:8 arányban maradt alul a listavezető Kékesi SE ellen.

Februárban végre megkezdhették idei bajnoki szereplésüket Vác sakkozói, első ellenfeleik a Vízügyi SC játékosai voltak. A tízcsapatos csoportban résztvevő kilenc együttes közül a fővárosiak szerepelnek eddig a leggyengébben, így a középmezőnyhöz tartozó váciak végül egy a papírformának megfelelő győzelemmel nyitottak. Következő ellenfelük azonban a csoport első helyén tanyázó Kékesi SE volt, akiket itthon, a művelődési központban fogadhattak – írja a vac.hu.

A toronymagasan listavezető vendégek azonban a játszmák felénél már meg is szerezték a forduló megnyeréséhez szükséges összes pontot. Ezt követően így már csak a játék szeretete volt az, ami a váciakat vezérelte. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy ne kelljen teljes kudarcról beszámolnunk. Nálunk szép győzelmet aratott sötéttel Mirza Sólyom és Slezák Dániel, míg döntetlenre végzett sötéttel Gyenes Máté és Török Tamás, világossal Slezák Róbert és Kiss Pál.

A váci hadvezérek hat lejátszott csapatbajnokijukon 32,5 pontot gyűjtöttek és ezzel jelenleg a 9 csapatos mezőny 6. helyét foglalják el. Még két játéknap van hátra. A sorsolás szerint a mieink legközelebb március 20-án Szadára látogatnak. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments