Száz méterre lakik a stadiontól, de még sosem dolgozott a váci futballban Króner Péter

Harminc éve Vácon él, száz méterre lakik a stadiontól, de még soha nem dolgozott a váci futballban Króner Péter. A rutinos, A-licences edző „fél életét” a BVSC-ben, a másik „fél életét” pedig Dunaharasztin töltötte, de nemrégiben visszatért nevelőegyesületéhez, a BVSC-hez, ahol játékos-megfigyelőként és körzetközpont-kapcsolattartóként dolgozik. A szakemberrel játékos-pályafutásáról, edzői karrierjéről, jelenlegi szerepvállalásáról és a lehetséges jövőről beszélgettünk.

Több, mint 80 NB I-es, illetve több, mint 250 NB II-es meccs van a lábadban labdarúgóként. Elégedett vagy a játékos-pályafutásoddal?

A BVSC-ben nevelkedtem Farkas József, Kóta László és Ubrankovics Mihály kezei alatt és a zuglóiaknál mutatkoztam be a felnőtt csapatban az NB III-ban, az 1986/87–es szezonban – tekintett vissza a Váci Naplónak a kezdetekre az 55. életévében lévő Króner Péter. – Aztán behívtak katonának, de utána Both József hívására visszatértem a BVSC-be, majd a ma is a klubnál dolgozó Kisteleki István lett az edző. Ekkor már NB II-es csapatunk volt, az első évben ötödikek, a másodikban harmadikok lettünk, majd 1991-ben megnyertük az NB II Keleti csoportját, így kivívtuk az NB I-es tagságot! A másodosztályban még beállósként, az élvonalban azonban már jobbhátvédként számított rám Kisteleki, és az NB I-ben is stabilan, 28 bajnokin játszottam. A következő idényt is – amikor már ismét Both József volt a tréner – végigfutballoztam, majd Garaba Imre játékos-edzősége alatt még egy fél évet lehúztam a klubnál. A BVSC-t akkor jellemezte a saját nevelésű fiatalok beépítése, nyolc ilyen kerettagunk is akadt. Az akkori NB I azonban más volt, mint a mai – nagyobb volt a csapatlétszám, az edzők bátrabban nyúltak a fiatalokhoz, aztán kevés, de nagyon jó légiós futballozott a csapatokban, na meg nem volt ekkora mozgás a keretekben sem nyáron, sem télen. Az évek során akadtak emlékezetes győzelmeink, egyszer éppen a Vácot, egyszer pedig a Fradit fosztottuk meg a bajnoki címtől azzal, hogy legyőztük őket és nem volt ritka a nyolc-tízezres nézőszám sem a BVSC-stadionban – sőt, a Népstadionban harmincezer drukker előtt is játszottunk! Ez az időszak jelentette pályafutásom csúcsát, amely elégedettséggel tölt el.

Ezek után néhány évig még NB II-es és NB III-as szinten futballoztál, de a sérülések ekkor már komolyan gátolták karrieredet. Hogyan lettél aztán rögtön vezetőedző?

Fél évre a Gödöllőhöz kerültem, onnan pedig az NB II-es Budafokhoz, ahol Krémer Károly hívására két esztendőt töltöttem el. Remek csapatunk volt, egyszer a 3. helyen végeztünk, majd a szintén NB II-es Palotáshoz kerültem, ahol a térdemmel sajnos már komoly gond volt, meg is műtöttek, de ekkor már a futball mellett egy FIFA-licences menedzser mellett játékos-megfigyelőként dolgozhattam. Ismét Gödöllő következett, majd Ipolyvece, végül az NB III-as Gázművekben fejeztem be aktív karrieremet, ahol Kisteleki István mellett játékos-pályaedző lettem, majd a szakember távozása után vezetőedzőként ismerkedtem meg az edzői szakmával. Az aktív futball mellett elvégeztem az edzői C- és B az A-licencet is.

A 2003/04-es szezon kezdetén aztán Dunaharasztiba kerültél vezetőedzőként, és akkor talán senki nem gondolta volna, hogy – napjainkban szinte hihetetlen módon – 17 évet lehúzol a Pest megyei egyesületnél…

Pedig a kezdet nem volt könnyű, hiszen az MLSZ nem engedte, hogy a visszalépő Gázművek NB III-as jogát átvigyük, így a megye II-ben kellett kezdenünk. Onnan három év alatt feljutottunk az NB III-ba, ahol 15 évig stabil NB III-as csapatot irányítottam. Az anyagi háttér stabil volt, a 2011/12-es kiírást ráadásul megnyertük (az utolsó meccsen a Makó 1–0-s legyőzése ért aranyérmet), de az infrastrukturális hiányosságok miatt nem indulhattunk az NB II-ben – ezt követően kezdett el fejlődni a sporttelepünk is. Abszolút a magaménak éreztem Harasztit, ezért nem szerződtem el sehova, pedig több NB II-es klub keresett. Harasztiba egyébként időről időre sikerült Vácról labdarúgókat hoznom, Koszta János, Szűcs László, Farkas Péter, Dudás Gábor, Németh Gábor, Kovács Gergely, Szenes Bence és végül Rusvay Gergely is játékosom volt. Sajnos az 2019/20-as szezonban meghúzták felettünk a vonalat, kiestünk a megyei I. osztályba. Az anyagi biztonság az utolsó néhány évben már kevésnek bizonyult, és a Covid-lezárással végződő 2020 nyarán közös megegyezéssel véget ért a 17 éves dunaharaszti szerepvállalásom.

Ma pedig már újra nevelőegyesületednél dolgozol, ahol sokrétű a feladatköröd. Hogyan jött a lehetőség?

Igen, féléves pihenő után 2020 végén megkerestek a BVSC-től, ahol játékos-megfigyelő lettem, majd ez tavaly nyáron kibővült az utánpótlás-körzetközpont kapcsolattartói feladataival. Feladatköröm része, hogy a játékos-átigazolásokban segédkezzek – a kapcsolati tőkém jól jön ehhez, általam került például Szalánszki Gergő Vácról a klubhoz –, aztán az edzőkkel és a partner egyesületekkel is tartom a kapcsolatot. Az még kihívást jelent, hogy a saját utánpótlásunk adjon játékosokat a felnőtt csapatba, de mindenképpen célunk most feljutni az NB II-be. Az edzősködés nem hiányzik egyelőre, de jó érzés volt beugrani a BVSC U16-os utánpótlás csapatánál edzést irányítani akkor, amikor a szakmai stáb tagjai covid-fertőzéssel küzdöttek.

Ezer szállal kötődsz Váchoz, a városhoz, ezért teljesen érthetetlen az, hogy úgy tudom, az évtizedek során nem merült fel a neved a váci klubnál…

Ez nem teljesen van így, hiszen az elmúlt években többször is felmerült a nevem lehetséges edzőként a Vácnál, de az élet felülírta ezeket a lehetőségeket. Korábban, játékoskoromban tényleg nem került szóba a nevem, pedig Csank Jánostól kezdve Ofella Zoltánon át sokan ismertek. A gyerekeim azonban annál inkább voltak a váci labdarúgás kötelekében: mindkét fiam, Erik és Martin is a Vác VLSE-ben nevelkedett, Martin aztán az NB II-es felnőttcsapat stabil és elismert játékosa is volt két alkalommal. Ő egyébként most Pécsen játszik, de Vácon szeretne letelepedni és nem zárja ki, hogy egyszer még szerepel váci mezben. És talán egyszer eljön az idő, hogy én is segíthetem majd a váci klubot, mert ez a város rengeteg tehetséges játékos és edző otthona… (fotó: Dunaharaszti MTK Facebook) ♦