Több mint 100 ezer ingyenes szolidarítási jegyet állított már ki a MÁV

A vasúttársaság az ukrajnai háború kezdete óta biztosítja a határállomásról, azoknak az embereknek, családoknak az ingyenes közlekedést, akik Magyarországra érkeznek. Az utasokat többnyire különvonatok, másrészt a megerősített menetrend szerinti vonatok szállítják elsősorban Budapestre. A héten meghaladta a 100 ezret a kiadott szolidaritási jegyek száma – írja a mavcsoport.hu.

A vasúttársaság munkatársai emberfeletti munkát végezve segítik a menekülteket, látják el szolgálatukat, minden a menekültek szállításához szükséges intézkedést megtesznek. A nemzetközi utasok száma továbbra is jelentősen nő, a menekültek meghatározó része (a régebb óta itt tartózkodók és a frissen érkezők közül is) nyugati, illetve északi-európai irányokba kíván tovább utazni. Annak ellenére, hogy a szolidaritási jegyet a határállomásig kiállítják már a Magyarországra való belépéskor, a nemzetközi tovább utazáshoz legtöbbjük a nemzetközi pénztárakat keresi fel helyjegy, háló- és fekvőjegy vásárlás, illetve információk kérése céljából. A különvonatokkal, vagy egy-egy terhelt menetrendszerinti vonattal egyszerre érkező több száz fős menekült csoport komoly kihívások elé állítja a nemzetközi jegyértékesítést, ezért a Keleti pályaudvaron specializált jegyértékesítési folyamatot vezetett be a vasúttársaság, annak érdekében, hogy gördülékeny legyen a nemzetközi értékesítési kapacitás, gyors és hatékony legyen a menekült emberek kiszolgálása.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Idén is elindult egyházmegyénkben a zöldellő kertek program

Ukrán állampolgársággal rendelkező utasok sorbanállás nélkül is meg tudják vásárolni a nemzetközi vonatokra helyjegyeiket. Az Elvirán lehetőség van egy e-mail cím megadásával, regisztráció nélkül a jegyvásárlásra, a szükséges személyes adatok megadását és bankkártyás fizetést követően az utasok pdf formátumban kapják meg a kiválasztott vonatra szóló helyjegyeiket, amit kinyomtatva vagy a telefonjukon tudnak bemutatni a jegyvizsgálóknak. A belföldi utazáshoz szükséges szolidaritási jegyet a jegyvizsgáló adja ki a jegyellenőrzésekor.

A Keleti pályaudvaron hétfőtől mobilpénztár segíti a jegyértékesítést, a nemzetközi utasok utazásának megkönnyítése érdekében. Egy belföldi és egy nemzetközi pénztárral értékesítik a menetjegyeket tervezetten 12-22 óra között. Az ukrán menekültek számára a nemzetközi pénztárban csak bécsi EuroCity vonatokra, csak helyjegy (belföldi szolidaritás jegy+IC pót/helyjegy), illetve a másik ablakban irányítottan történik a nem menekült nemzetközi utasok kiszolgálása.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ünnepi közlekedési rend

A nemzetközi pénztár előtt külön pultban vizsgáló főkalauzok árusítanak vasúti jegyet (belföldi szolidaritás jegy+IC pót/helyjegy) azok számára, akik EuroCity vonatokkal utaznak Bécsig, csak bankkártyával lehet fizetni. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments