Többszáz madár a földhöz csapódott egyik pillanatról a másikra

Nem mindennapi jelenetet rögzített egy térfigyelő kamera a mexikói Chihuahua államának egyik városában, Cuauhtémocban. A videón azt látni, ahogy egy nagy csapat madár gyakorlatilag a földre (és a háztetőre) zuhan, majd hirtelen egy részük felemelkedik onnan, egy részük a földön marad. A képen a ház mögött nem fa, hanem a zuhanó madárraj látható.

Február 7-én történt, majd miután a felvétel kikerült az internetre, azonnal be is indult a találgatás, hogy mi történhetett. Volt, aki szerint a légtéri elektromos tevékenység tehet a madáresőről, más úgy vélte, egy láthatatlan űrhajóval ütközött a csapat, de olyan is akadt, aki szerint áramütést szenvedhettek.

Az amerikai Cornell Lab egyik ornitológusa, Kevin J. McGowan ezeknél jóval prózaibb magyarázatot adott arra, hogy mi történt. A szakember szerint a raj valószínűleg egy ragadozó madár elől próbált meg elmenekülni. A nagy csapatok ugyanis képesek gyors manővereket végezni úgy, hogy közben nem bontják meg az alakzatot. Ilyenkor minden madár a mellette álló mozgását igyekszik lekövetni. McGowan szerint ugyanakkor előfordul, hogy a madarak rosszul mérik fel a sebességüket vagy a távolságukat, ezért az egész jelenet olyan, mintha lezuhantak volna az égből. Olvashattuk a fenti sorokat a HVG hírportálján.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Pontos számlaadatokat! - Ma indult a NAV figyelemfelhívó akciója

Szeretné elolvasni cikkünket? Jelentkezzen be! Vagy csatlakozzon hozzánk! Indítsa el a 14 napos ingyenes próbaolvasási időszakot!


 

Kérjük, támogassa a független váci újságírást azzal, hogy cikkeinket olvassa és előfizet lapunkra!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments