A kislányát is veszélyeztette a váci rendőrök által elkapott drogdíler

Vádemelést javasolnak a váci vizsgálók az ellen a 48 éves férfi ellen, aki droggal kereskedett – a gyanú szerint. Előfordult, hogy 12 éves lánya talált rá az albérletben tárolt kábítószerre – írja a police.hu.

Váci rendőrök leptek el még 2021 januárjában egy dunakeszi albérletet, miután letalpaltak egy állítólagos droghasználóról hónapokkal azelőtt befutott információt. A felderítés nem csak a használat, hanem a kereskedés gyanúját is alátámasztotta. Az átkutatott lakás több pontján jelzett a kábítószerkereső kutya, a bűnjeltasakok krémes állagú anyaggal, tablettákkal, digitális mérlegekkel, simítózáras tasakokkal, növényi őrlővel, valamint 1,5 millió forinttal teltek meg.

Az elfogott, őrizetbe vett, majd letartóztatott férfi az eljárás alatt nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen tett panaszát az ügyészség elutasította. A büntetőeljárás alatt kirendelt igazságügyi vegyészszakértő a lefoglalt anyagokban amfetamint, MDMA-t, kokaint, kannabiszt és delta-9-THC-t mutatott ki. Az igazságügyi toxikológus szakértő pedig a gyanúsított szervezetéből kokain jelenlétét.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Rács mögött a szüleit és nagyapját terrorizáló férfi

A kábítószer-kereskedelem bűntette mellett a férfit kiskorú veszélyeztetése bűntettével is meggyanúsították, mivel előfordult, hogy 12 éves, a láthatás alkalmával nála tartózkodó és éjszakára a lakásban egyedül hagyott gyermeke talált rá a veszélyes szerekre.

A Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a férfi ellen folytatott nyomozást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments