Asztalitenisz: váratlan fiaskó Egerben

Szezonvégi helyezésének a szempontjából sorsdöntő találkozóra készült a harmadosztályú asztalitenisz csapatbajnokság Észak-Kelet csoportjában a váci együttes, de szoros csatában vereséget szenvedett: Eger – Váci Reménység 10:8 – írja a vac.hu.

Azt követően, hogy a legutóbbi fordulóban az Ózd ellen aratott magabiztos győzelemmel meg tudták tartani előkelő helyüket a csoportban, az április végi fordulóban egy sorsdöntő összecsapásra kellett készülnie a Váci Reménység pingpongosainak. Tudták, ha továbbra is a maguk kezében szeretnék tartani a sorsukat, le kell győzniük Eger városának a különítményét és így bebiztosítani második helyüket. A tízcsapatos mezőny második felében található vendéglátókkal szemben jól is indult a mérkőzés, hiszen a Héjj Marcell, Klucsár Péter és a Galgóczi Balázs, Lovas Dániel páros egyaránt nyerni tudott.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Évi 42 millió forint lenne, hogy újra kinyithasson a deákvári kisposta

Azonban, az egyéni mérkőzések ugyanúgy váltakozó sikerrel értek véget, mint a novemberi váci találkozón. A váci csapatból hárman (Héjj Marcell, Klucsár Péter, Lovas Dániel) is 50%-os mérleggel zárták az egyéniket, míg Galgóczi Balázs nyeretlen maradt. Így aztán vereséget szenvedtek a mieink. De teljesítményük ellenére a szerencse mégis az ő oldalukra állt.

Mivel a fordulóban a második helyért vívott csatában a mieinken kívül még érdekelt gödöllőiek és nyírbátoriak sem tudtak nyerni, a Váci Reménység a hátralévő csapatbajnokiktól függetlenül biztosan a második helyen zár a csoportjában. Így május első napján hazai környezetben már számukra tét nélkül fog lezajlani a Nyírbátor elleni rangadó. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments