Egy váci költő könyvbemutatója
Molnár József Vácott született, jelenleg is szülővárosában él, iskoláit is itt végezte. Az érettségi vizsgát a Lővy Sándor Gépipari Szakközépiskolában szerezte meg, majd mozdonyvezetést tanult, ez a főfoglalkozása. De hogy miért kötelezte el magát a vasútnál és hogyan jött be az életébe az írás? Ezekre a kérdésekre így válaszolt:
„Tradicionális család a miénk. Édesapám Vácott vezető váltókezelőként, apósom és sógorom a szobi pályafenntartáson dolgozott. Feleségem a váci állomáson call-centeresként látja el feladatát, így elmondható, nem tudjuk a vasutat kikerülni, nem szeretni. 1979-ben felvettek a katonai főiskolába – nyomozó szerettem volna lenni –, így, úgy látszott, elkerülöm a vasutat. Aztán a sors közbeszólt, még abban az évben jelentkeztem mozdonyvezető gyakornoknak. Idén szeptember 5-én lépek vasúti szolgálatom 40-ik évébe. Ez szinte döbbenetesen nagy kor, mégis egy pillanatnak tűnik csupán. Ez alatt felnőttek gyerekeim, szüleink, nagyszüleink elhagytak. Ez alatt az idő alatt Sturovótól kezdve Nyíregyházáig, Aszódtól Szegedig, Tatabányától Ferencvárosig, gyorsvonattal, személlyel, tehervonattal jártam az országot. Most „lehorgonyoztam” a Nyugati pályaudvaron, jó ideje tolatómozdonyon telnek éveim. Ez más világ, talán nyugodtabb világ, figyelemmel követhetek emberi sorsokat.”
Időközben újságíró vizsgát tett. Publikált a Váci Naplóban, az Új Pest Megyei Hírlap, a Magyarország, illetve a Reform újságokban. Korábban tagja volt az egykori Kármán József Irodalmi Társaságnak. Károly Györgyöt tartja mesterének, ugyanakkor az első lépéseket, Büki Attila költő, festőművésznek köszönheti. Kedvenc műfaja az epigramma, a haiku, a szonett, de kedveli az ütemhangsúlyos verseket is. Újabban prózaverseket is ír.
Folyóiratokban leközölt versei láthatók Versmondóban, az egri Agriában, Nyugat Pluszban, Kelet Felöl-ben és a Poliszban. Állandó szerzője a havonta megjelenő Börzsönyi Helikonnak. Online oldalakon is látható, így a kortárs Litera-Túrában, és a szintén kortárs Holdkatlanban.
A miskolci irodalmi rádióba beküldött versei alapján rádióinterjúra kapott meghívást, ott ismerkedett meg Pintér Lilla előadóművésszel, aki a TIT Stúdióban bemutatott második köteténél tolmácsolta verseit. A miskolci irodalmi rádióval azóta sem szakadt meg kapcsolata: rész vett az általuk kiírt Tavasz dalnoka pályázaton, ahol mind a közönség szavazatoknál s szakmai zsűrinél is második helyezést ért el. Bemutatása sem maradt el: írt róla a Váci Napló, a Váci Polgár, illetve a Börzsönyi Helikon, valamint meghívást kapott a helyi tv-stúdióba. S hogy ismerik Vácott, nem a véletlen következménye: a helyi művelődési központban 2014-ben bemutatkozott, ahol a bevezetőt Vác megbecsült polgára, költője és barátja Péter Péter mondta.
Ha kérdezik céljairól, csak mosolyog, vannak, mondja, boldogan beszámolok róluk, ha elértem azokat. „Valahol” című verse, amit a Kazinczy-díjas színművész Papp János adott elő, bekerült a Hangzó Nyugat Plusz válogatásába, olyan kiváló szerzők közt, mint a nem régen elhunyt Fodor Ákos, illetve Zalán Tibor, Petőcz András, Filip Tamás, Hegyi Botos Attila, Bíró József, Babics Imre, Fenyvesi Marcell, Boldog Dezső, Csepcsényi Éva.
Az újabb Hangzó Nyugat Plusz cd-n, Legalább című versét ismerheti meg a nagyérdemű a színész-költő-rendező Kálloy Molnár Péter tolmácsolásában, míg Víziók című verse a harmadik Hangzó Nyugat Plusz cd-válogatásban Lukács Sándor Kossuth-díjas színművész hangján szólal meg.
Erre mondaná édesanyja, ha élne: – „Fiam, szerencsés csillagzat alatt születtél!”…
Költészetének témaköre bővült, mikor Gergely unokája megszületett: „…előbb Nagypapa lettem című versemet ihlette meg csupán a tény, hogy van, él és ragyog, majd az apró és csöppnyi lény elkezdett rávenni, hogy hangolódjam rá, és írjam meg azokat az észleléseket, amelyeket ő gondol a közvetlen környezetéről és a világról. Így kezdtem el Gyermek-noktürnök ciklusomat, amely, hogy már elmúlt négy éves az unoka, a 35-ik résznél jár. És ihlető számomra a zene, természetesen a klasszikus zene, és olyan személyiségek elvesztése, akiknek hiánya valamiképpen ki kell, hogy törjön a költőből.„ (Fotó: MolnArt/Molnár József Facebook) ♦
Arcáról patakokban
Anyám kórházban él,
műtét előtt és után,
születéseit, halálait,
csendben ünnepeljük meg.
Anyám szó nélkül bólogat,
bevesz mindent, amit adnak,
szobájában alszik a villany,
gyertyával imádkoznak.
Anyám bölcsen figyel ,
nem bosszankodik, ha kéne,
gépekkel barátkozva,
kóbor cicákat simogat.
Anyámmal semmi baj sincs,
vak, de még jól lát,
süket fülén át az ég is,
dorombolva dörömből.
Anyám néha sír is,
de csak ha nem bántja senki,
arcáról patakokban,
elfolyik a jövő.
Anyám éjszakai lepke,
szárnyának rajzait látom,
emelkedik és boldog,
gombostű-kifeszítve.