Akik a Naszály túrára jönnek évről évre már rég megtanulták, hogy a természetben látható virágtenger csak addig szép, amíg nem nyulunk hozzá, amíg gyönyörködni tudunk távolról benne, mert a leszakított virág órákon belül elhervad, a kiásott nárcisz tő nem fogan meg a cserépben, és odavész a természet csodája, amit nem illik kisajátítanunk – kezdte szokatlan köszöntőjét Hajdú Sanyi Bácsi, aki az idén is vezette a Föld Napi Naszály Túrát.
A túrázókkal beszélgetve úgy éreztem, minta a természettel együtt a természetjárókat is meglopták volna. Ellopták a virágtenger emlékét és ellopták vele a természet előtt a becsületünket is. Mondták. A fák és virágok mostantól joggal kezelik ellenségként az embert, aki ennyire kicsinyes és önös érdekektől fűtve képes órákat autózni a fővárosból a világhálón olvasható biztatásokat böngészve, hogy megtépázza a természet csodáit. És mindezt a Föld Napján, tették hozzá a barátok, miközben éppen olyan helyen haladtunk el, ahol tavaly még virágszőnyeg fogadott minket.
Mielőtt indultunk volna a túrára volt néhány budapesti hívás felém is, aki rákérdezett, hogy hozzon-e metszőollót? Én mondtam neki, hogy ez nem a virág begyűjtős, hanem a természetjárós program, és ne hozzon metszőollót, mert tartok, valaki lehet, hogy a virágok helyett az úját fogja levágni vele, és ha ezért jönne, akkor inkább ne is jöjjön.
Eszembe jutott, amikor még Sejcében volt egy levendulás, ahonnan kihaltak lassan a tulajdonosok. Nem volt bekerítve soha, mert a sejcei emberek egymástól soha nem loptak virágot. Aztán felfedezték a levendulást, jöttek az autókkal és letarolták, amit a szegény öregek egy életen át neveltek. Hiába mondtuk, hogy ne ássa ki, mert ez a növény csak itt érzi jól magát, máshol kipusztul. És hiába hívtuk a rendőrséget is. Mondták, hogy nem állíthatnak minden virág mellé egy rendőrt. Így hát ma már nyoma sincs a levendulásnak, és lassan a nárciszosoknak sem.
Csendben bandukoltunk a letarolt kertek mellett, ahol itt ott egy-egy megmaradt nárcisz folt hirdette garázdaság emlékét.
Ahogy feljebb mentünk, ahová nem lehet elérni a begyűjtőknek gépkocsival, kezdett ismét színesen tündökölni a hegyoldal. Lassan előbukkantak a tavaszi héricsek, és más színpompás védett növények. A Naszály csúcsán, ahol megpihentünk és megettük a hamuban sült pogácsát és némi gyümölcsöt már szokásos keltike mező fogadott fehér és lila színben pompázott az aljnövényzet. Miközben a tájat néztük, mellettem azt kérdezte egyik túratársam, mit gondolsz, ugye ide már nem jutnak fel?
De igen, feleltem szomorúan, mert nem akartam hazudni neki. Csak idő kérdése, hogy a jobbnál jobb terepjárókkal mikor fedezik fel az erdészeti utakat. És ha elfogy lent a nárcisz, akkor jönnek majd feljebb. Természetvédelmi őrség már rég nincs a városban (pedig 2005-ig voltak, akik ilyenkor járták a területet) és az erdészetnek sincs arra embere, hogy folyamatosan járja a területeket az ünnepek alatt. El fognak jönni és tönkretesznek mindent. De talán lesznek majd olyanok, akik komolyan gondolják, és azt az új világot, amit, ha egyáltalán lehet, a semmiből újra fognak teremteni sziszifuszi munkával. És lehet, hogy az árvacsalán, vagy a pitypang féltve őrzött kinccsé fog válni a semmi közepén, de talán valami ismét el fog indulni.
Az elmúlt 30 évben annyiszor felhívtuk az emberek figyelmét, hogy ne bántsák az őket körül vevő természetet, de hiába. Nem szabad ringatnunk magunkat abban, hogy most az utolsó percben még vissza lehet csinálni.
A környezeti szemléletünket a gyerekeknek hiába sikerült átadni. Mire a gyerek felnő, felnőttként már nem lesz elég neki a természet csodálata, annak birtokosa akar lenni, amit elrabolhat, kifoszthat, vagy egyszerűn meg vehet kilóra, és ebben senki sem fogja őt megakadályozni.
Amikor hazafelé az utolsó „Ezotermikus”-nak nevezett réten megálltunk úgy éreztem, mindenki úgy nézi a virágokat, raktározta az emlékeket, mint egy olyan világ képét, ami lehet, hogy jövőre már csak az emlékeinkben fog élni.
Talán abban bízhatunk, hogy akik ma túráztak, azok holnap tovább adják a természet megőrzésének üzenetét, és ha meg nem is tudjuk fékezni a többséget talán lesz elegendő hit és erő az újrakezdéshez.
A túrát, ahol kis csoportokban jártuk be a Naszályt, hogy a legkevesebbet ártsunk a természetnek az önkormányzat megbízásából Bíró György és BARÁTAI szervezték, a hamuban sült pogácsát a Csocsaj pékség sütötte és ajánlotta fel nekünk. Az úton összeszedett nagy zsák szemet, amitől a Naszályt megszabadítottuk, jobb híján egy kukába helyeztük el. Reméljük onnan jó helyre kerül. ♦