Ellopták a virágtenger emlékét és ellopták vele a természet előtt a becsületünket is

Akik a Naszály túrára jönnek évről évre már rég megtanulták, hogy a természetben látható virágtenger csak addig szép, amíg nem nyulunk hozzá, amíg gyönyörködni tudunk távolról benne, mert a leszakított virág órákon belül elhervad, a kiásott nárcisz tő nem fogan meg a cserépben, és odavész a természet csodája, amit nem illik kisajátítanunk – kezdte szokatlan köszöntőjét Hajdú Sanyi Bácsi, aki az idén is vezette a Föld Napi Naszály Túrát.

A túrázókkal beszélgetve úgy éreztem, minta a természettel együtt a természetjárókat is meglopták volna. Ellopták a virágtenger emlékét és ellopták vele a természet előtt a becsületünket is. Mondták. A fák és virágok mostantól joggal kezelik ellenségként az embert, aki ennyire kicsinyes és önös érdekektől fűtve képes órákat autózni a fővárosból a világhálón olvasható biztatásokat böngészve, hogy megtépázza a természet csodáit. És mindezt a Föld Napján, tették hozzá a barátok, miközben éppen olyan helyen haladtunk el, ahol tavaly még virágszőnyeg fogadott minket.

Mielőtt indultunk volna a túrára volt néhány budapesti hívás felém is, aki rákérdezett, hogy hozzon-e metszőollót? Én mondtam neki, hogy ez nem a virág begyűjtős, hanem a természetjárós program, és ne hozzon metszőollót, mert tartok, valaki lehet, hogy a virágok helyett az úját fogja levágni vele, és ha ezért jönne, akkor inkább ne is jöjjön.


Szeretné elolvasni cikkünket? Jelentkezzen be! Vagy csatlakozzon hozzánk! Indítsa el a 14 napos ingyenes próbaolvasási időszakot!


 

Kérjük, támogassa a független váci újságírást azzal, hogy cikkeinket olvassa és előfizet lapunkra!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments