Húsvétvasárnap is hozta a kötelezőt a Vác FC
Már nem csak tartja a jó formáját, hanem a tabellán is előre lép a Vác FC. Az NB III Közép-csoportjának 31. fordulójában hazai pályán 2–0-ra legyőzték a Mohács együttesét és ezzel már a 15. helyen állnak.
Jó formában van a Vác FC, hiszen az előző négy mérkőzésükön veretlenek maradtak, két győzelemmel és két döntetlennel 8 pontot szereztek. Legutóbb a listavezető Kozármisleny otthonából távoztak egy remek 2–2-es döntetlennel. A táblázaton így 32 ponttal továbbra is a 16. helyen álltak, de csak egy pont a hátránnyal a 15. pozícióban állomásozó Cegléddel szemben. Következő ellenfelük, a Mohács 30 fordulót követően a sereghajtó, 20. helyen áll 17 ponttal. A katasztrofális őszi szezon után tavasszal valamelyest feljavultak, három bajnokit is megnyertek, igaz, szerdán 5–0-ra kikaptak a Makó otthonában. Csank János szakmai igazgató azonban nem becsülte le a vasárnapi ellenfelet a találkozó előtti nyilatkozatában.
„Szerdán nagyon jó csapat otthonában szereztünk pontot, amely jót tett a hangulatnak, de vasárnap már új feladat vár ránk – ecsetelte Csank János. – A Mohács masszívnak tűnő csapat, nincsenek nyomás alatt, nincsenek szétesve sem és nem adják magukat könnyen, ezért a tudáskülönbséget kell kihozni, úgy lehet legyőzni őket. A teher rajtunk van, de fontos lenne győzni. Az esélyesek mi vagyunk. Teljes erőbedobás kell a sikerhez, de szerencsére most már nincs az a nyomás rajtunk, ami eddig volt. Szeretnénk megelőzni a Ceglédet, hogy jövő héten úgy utazhassunk hozzájuk, hogy már előttük állunk.”
A húsvétvasárnapi mérkőzésen jól is kezdett a csapat, a 3. percben Mertse Ábel indításával Tóth Dominik tört kapura, de lövés helyett rosszul passzolt, így odalett a helyzet. Hat perccel később Torda Patrik lódult meg egy labdaszerzés után, majd a középen érkező Tóth Milánhoz passzolt, aki úgy lőtt a bal sarok mellé, hogy a kijövő kapus ütközött támadónkkal. A mohácsiak ezt követően éledeztek, először egy jobboldali szöglet után Marton fejelt mellé, majd Vég Bence pattogós lövését fogta Nacsa Péter. A 20. percben Kocsis Adrián fejelt mellé, majd a 25. percben Csernik fordult le Lukácsról, de lövését fogta Nacsa. Egy perccel később Tóth Milán 25 méteres lövése az egyik védőről pattant mellé. A félidő végén még mindkét oldalon egy-egy lehetőség adódott, a 38. percben a mohácsiaknál Hetényi fejelt centikkel fejelt a jobb sarok mellé egy szöglet után, a mieinknél pedig Mertse jobb sarokba tartó szabadrúgását „szedte” ki Farkas.
Az első félidő után nem lehetettek elégedettek a váciak, hiszen a szervezetten játszó baranyaiak megnehezítették a dolgukat, sőt, ők jutottak el többször a kapunkig. A szünet után aztán szerencsére gyorsan megváltozott a játék képe és kisvártatva érkezett is a vezető gól: Tóth Milán ugratta ki a védők között kiugró Nagy Zoltánt, aki kicselezte a kapujából kijövő kapust, és bár kissé kisodródott, így is a hosszú sarokba tudott lőni (1–0). A 67. percben pedig aztán Mertse Ábel 24 méteres szabadrúgása is a bal felső sarokban kötött ki (2–0). De a vendégek kétgólos hátrányban sem adták fel, előbb Müllerlei lövését védte Nacsa, majd Csernik próbálkozása ment el centikkel a kapu jobb sarka mellett.
Majd a hajrában is adódott esély a különbség növelésére: a 79. percben Tóth Milán szögletét Kasza fejelte fölé, majd három perccel később Tóth Milán – Kozármisleny után szabadon – ismét a félpályáról próbálkozott egy remek emeléssel, de a mohácsi kapus résen volt, visszaért a kapujába és kapu fölé ütötte a labdát. A nyögvenyelős első félidő után a második játékrészben feljavult a hazaiak játéka és végül magabiztosan hozta a mérkőzést. A győzelemnek köszönhetően a Vác FC megelőzte a tabellán azt a Ceglédet, amelyhez a következő fordulóban ellátogat – így 35 ponttal a 15. helyen áll és már öt bajnoki óta veretlen. (Forrás: vacfc.com) ♦