Mindenki egyformán számít

Inotay Gergely, az Egységben Magyarországért helyi képviselőjelöltje szerint az elmúlt időszakban Dávid és Góliát harca lett az egész kampány. De ő nem adta fel…

Milyennek látja az esélyeit, pár nappal a választás előtt?

Hosszú menetelésen vagyunk túl, és mindvégig nehezített pályán mozogtunk. Volt, ahol háromszor is újra kellett plakátolnunk a rongálók miatt. Ez elsősorban a választókkal szemben tiszteletlenség. Országos sajtómegjelenés híján több körben szórólapot, újságot vittünk az egész választókörzetbe, így mutattam be a választási programomat. Sokan dolgoztak velem, mégis úgy éreztem néha, hogy ha megfeszülünk se tudjuk felvenni a versenyt a kormánypárti médiaoffenzivával szemben, de aztán másnap rátettünk egy lapáttal… Dávid és Góliát harca ez az egész kampány.

Többször elmondta, nagyon sok múlik ezen a választáson.

Óriási a tét. Most eldől, hogy az ország Kelet vagy Nyugat felé tart-e majd. Erre kell gondolnia minden választónak, a pártoktól függetlenül. Tudom, nem könnyű, de ez a választás nagy szavazói bölcsességet igényel. Most tényleg egy napra a szavazók kezében lesz a jövőnk. De mást is megmutat ez a választás. Azt, hogy a rengeteg ember, aki aktivistaként és civilként velünk dolgozott bal és jobboldalon egyaránt, be tudja-e bizonyítani, hogy tisztességes munkával is lehet választást nyerni ma Magyarországon. Tudjuk, hogy a pálya nem nekünk lejt, de az itt élők érdekében mindenképp nyernünk kell. Tisztességgel. Egyébként, ha a képviselői munkába annyit tett volna bele az újbudai Rétvári Bence és csapata, mint a plakátrongálásba, akkor nem szorulnának ilyen eszközökre a választások előtt. Én büszke vagyok arra, hogy ellenfeleim plakátjai sértetlenek, mert ez sokat elárul a két kampánycsapat mentalitásáról, ami talán a választókat is elgondolkodtatja majd.

Hogyan látja az esélyeit?

Azt tudom, hogy mindent megtettünk a győzelemért, ami csak lehetséges, és rengeteg támogatást kaptam ismerősöktől, ismeretlenektől. A politikai céljaimat, a politikai programomat hónapok óta ismertetem szóban és írásban. Tanáremberként, természetesen a pedagógusok helyzetének rendezése, kiemelt fontosságú a számomra. Magyarországon nagyon alacsony a minimálbér és az elszabadult infláció rengeteg ember normális életvitelét ellehetetlenítette. Stabil gazdaságpolitika mellett meg kell találnunk a forrásokat az ő életkörülményeik javítására.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Az önkormányzatnál alpolgármesterként az első percektől kezdve részt vettem az éves költségvetések kidolgozásában, és számos olyan jobbító javaslatot viszek az új országgyűlés elé, amelyekkel a váci városvezetésben már bőven foglalkoztunk. Eddig mindig azt mondtuk, milyen jó lenne egy olyan országgyűlési képviselő, aki támogatja a jobbító elképzeléseinket. Hát, én ilyen országgyűlési képviselő leszek, ha a szavazók hozzásegítenek a mandátum elnyeréséhez.

Milyen konkrét feladatokkal érkezik a Parlamentbe a megválasztása esetén?

Az előbb említett csomagon kívül a parlamenti mandátum segítségével több lehetőség lesz olyan ügyeket kivizsgálni, amely jelenleg megoldatlan. Például, hogy hol vannak azok a pénzek, amelyeket ugyan kormányhatározatok alapján megadtak, de a jelenlegi országgyűlési képviselő nem támogatta ezeknek a pénzeknek a felhasználását. A visszatartott négymilliárdos barokk belváros projektről beszélek, és ami legalább ilyen fontos: a járóbeteg rendelő 5,6 milliárd forintja, amely az Egészséges Budapest Program része volt, és amelyet lefaragott a kormány. Egyik fejlesztés sem tűr halasztást. Legalább ilyen fontos az évek óta húzódó stadionberuházás, az Iskolavárosban be nem fejezett kézilabdacsarnok, a volt Esze Tamás Laktanyába tervezett fociakadémia lezárása – természetesen a létesítmények észszerű befejezésével. Ezek mind TAO-s beruházások, és a város évek óta fizeti is értük az önrészt. Rengeteg közpénzt vesztettünk már el, amit vissza kell szerezni. Sok bizonyíték van a birtokunkban, sőt a laktanya el sem kezdett focipályájára felvett 73 millió forintot már peres úton is visszaköveteli a város. A független szakértői vélemény elkészülte után a stadion ügye is valószínűleg bíróság elé kerül, az Iskolavárosban be nem fejezett kézilabdacsarnok ügyének felderítése is zajlik. Ami azonban a legfontosabb, hogy a váciak használhassák végre ezeket a létesítményeket. A váci strand teljes rekonstrukciója, egy tanuszoda építése és a művelődési központ teljes felújítása is olyan beruházás, amelyre Vácnak szüksége van. Ezeket az ügyeket is képviselni fogom az Országgyűlésben.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

Kapnak viszont Duna-hidat…

A Duna-híddal minden választás előtt próbálkoznak, de nem lehet komolyan venni, hogy tényleg meg akarják valósítani a fejlesztést. Legutóbb olyan tervet küldtek az önkormányzatnak, amelyen a nagy forgalmat lebonyolító lehajtó vagy a Ferences templom vonalában, a kerékpárút mellett, a Ligetnél menne rá a Gombás-patakon átívelő Kőszentes hídra, vagy a Szentendrei szigetről az Iskolavárosba irányítanák a híd forgalmát. Amely aztán a sportcsarnok és a Bernáth Kálmán református középiskola közötti területen haladhatna át. A város vezetése azonban csak olyan terveket tud támogatni, amelynél a csatlakozás a város lakott területén kívül valósul meg, hiszen jelentős pluszforgalmat jelentene Vácnak egy ilyen híd.

Önök a Samsung gyár víztisztítójának Vácra építése miatt is felszólaltak. Kevés sikert értek el ebben az ügyben.

Az érintett települések politikusaival többször tartottunk sajtótájékoztatót, hiszen a Samsung gyár bővítése, és a Vácra tervezett víztisztító megépítése attól függetlenül halad előre, hogy az érintett településekkel nem történt semmilyen érdemi egyeztetés. Utóbbi a Mészáros és Mészáros Kft. kivitelezésében. Mindez úgy, hogy a lakosság semmit nem tud a természetkárosító következményekről. Én azt vallom és azt képviselem, hogy a lakosság kirekesztésével, a fejük fölött ne lehessen ilyen léptékű változásokról dönteni, hiszen a Samsung-ügy a gyermekeink jövőjét határozhatja meg. Nincsen baloldali és jobboldali környezetszennyezés, mindenki egyformán vesztes lesz, ha mérgező anyag kerül az ivóvízbe. Az önkormányzatokat be kell vonni minden, a településre tervezett beruházás előkészítésébe. Hadd mondjak egy másik témát. Teljes megdöbbenéssel vettük kézhez a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő legutóbbi döntését, amely szerint, mindenféle indoklás nélkül elveszik Váctól a korábbi könyvtár teljes épületét a Káptalan utcában.

Miért nem kérdezték meg Rétvári Bencét, mi állhat az ügy hátterében?

Nem szoktunk az effajta kérdésekre érdemi választ kapni, de úgy sejtem, itt is személyes érdek állhat a háttérben. Az ilyen ügyekben nagy szükség van egy lokálpatrióta országgyűlési képviselőre.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

Az ön felkérésében szerepet játszott a hitoktatói múltja, és hogy aktívan gyakorolja a hitét?

Bizonyára igen, hiszen egyházi központ vagyunk. A mostani városvezetés számára fontos a kiegyensúlyozott kapcsolat az egyházzal, még ha a mostani országgyűlési képviselő minden lehetséges fórumon ennek az ellenkezőjét is akarja elhitetni. Egyébként a KDNP jelenleg nem testesít meg keresztényi értékeket, inkább csak megosztóak, a megosztás, a megbélyegzés nagymesterei. A mi KDNP-s országgyűlési képviselőnkhöz köthető alapítványi hálózat elképesztő mennyiségű közpénzből végzi az ellenzék lejáratását, beleértve engem is. Az általuk megfogalmazott vádakon legfeljebb csak nevetni lehet, nem ezzel szoktam foglalkozni, hiszen nem ez a dolgom. Aki ismer, az például tudja, hogy békepárti vagyok és világéletemben az voltam. Ez nem tartja vissza attól a helyi kormánymédiát, hogy egy lebombázott ukrán épület elé photoshoppoljon. A bíróság számtalanszor kimondta már róluk, hogy hazudnak, ebben nincsen semmi új. Az viszont gyomorforgató, hogy a háborúból, az orosz terror áldozataiból is politikai hasznot akarnak kovácsolni. Azt pedig nagyon jól tudjuk, hogy a Fidesz-KDNP folytatott az elmúlt 12 évben orosz érdekeket kiszolgáló külpolitikát.

Mit gondol, az ellenzéki győzelem esetén mi lesz a közpénzekkel való visszaéléssel meggyanúsított kormánypárti politikusok sorsa?

A zéró korrupció nálam a politizálás alapja, és hogy mindenki egyformán számít. Megengedhetetlen, hogy a politikai kiváltságosok, a közpénzlenyúlások nyertesei, kontroll nélkül használhassák az ellopott közpénzt. Ezért nem fejlődött az uniós támogatások ellenére sem az elvárható mértékben az ország. Az alacsony bérből és fizetésből élő munkavállalóknak, a nyugdíjasoknak, a fiataloknak vissza kell adni a hitet, hogy hazájukban a politikusok őket szolgálják. Szerintem megvan az erőnk ahhoz, hogy a gyűlölet országából az elfogadás, a szeretet és a tisztesség országává váljunk. Ennek a munkának a megvalósításához kérem a támogatásukat. (politikai hirdetés) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments