„Azt gondoltuk, hogyha most a békéért küzdünk, akkor jó lenne ismét egy ökumenikus keresztút, és protestáns testvéreink első szóra igent mondtak” – mesélte Juhász Péter, a keresztút egyik szervezője. A keresztút a város főteréről indult; az egyes állomásoknál a váci plébániákhoz tartozó közösségek elmélkedései és fohászai hangzottak el. Krisztus keresztjét a Váci Férfiszövetség és a rimóczi Szent József Szövetség tagjai vitték, egészen a Hétkápolna kegyhely kertjéig. Itt Marton Zsolt püspök gondolataival zárult az ökumenikus esemény. „Öröm van a szívemben, hogy végig jártuk ezt a keresztutat, katolikus és protestáns testvérek együtt. Valamiképp ez a közös kereszthordozás kifejezte azt, hogy az örömeinkben és a nehézségeinkben is együtt akarunk járni.”
A váci püspök beszédében kihangsúlyozta, hogy a keresztút ne csak ájtatosság legyen számunkra, hanem találjuk meg annak aktualitását saját életünkben. „Miért járjuk a keresztutat évről évre, újból és újból? Miért van mindig aktualitása? Mert nem pusztán egy ájtatosságról van szó, egy szép hagyományról, amit újraélesztünk, hanem amikor visszük a keresztet, imádkozunk, közösen zarándokolunk, akkor átéljük a mi saját életünknek a keresztútját is. Felidéződnek az életünk eseményei, hiszen bennünket is időnként megítélnek embertársaink, és mi is elbotlunk. Átéljük, amit Krisztus is átélt, így azt is, hogy az életünk útján azért vannak segítők is. Időnként azt is megéljük, hogy keresztre feszítenek minket, és meghalunk. De mindennek van értelme, ha Krisztussal tesszük. Krisztus azt mondta, hogy vegyük fel a keresztünket, és kövessük őt. Attól vagyunk igazi Krisztus-hívők, hogy vállaljuk a keresztünket. Ha átöleljük a keresztjét, Benne bízunk, Őt kérjük, hogy segítsen nekünk szenvedéseink hordozásában, akkor nemcsak a keresztutat tudjuk járni, hanem a feltámadást is megtapasztaljuk.” ♦