Pontrablás a leendő bajnok otthonában

Közel volt a bravúros győzelem, de a végül megszerzett döntetlennel se lehetünk elégedetlenek. A 30. játéknapon a Csank-gárda az éllovas otthonába látogatott és izgalmas mérkőzés után hozott el egy pontot: Kozármisleny – Vác FC 2-2

Úgy tűnik sikerült még időben felébrednie, illetve életet lehelnie a játékába a Vác FC-nek, így a 2022-es teljesítményének köszönhetően egyre magabiztosabban tartja magát a kieső zóna felett. Idei kilenc találkozójából már négy, többek között közvetlen riválisok elleni rangadón tudott győzedelmeskedni, valamint legutóbb a középmezőnybeli Hódmezővásárhelytől is képes volt egy értékes pontot rabolni. A tizedik találkozójuk alkalmával azonban egy minden eddiginél nehezebbnek ígérkező bajnokira kellett készülnie a váci játékosoknak, ugyanis a bajnokságot toronymagasan és veretlenül vezető Kozármisleny otthonába látogattak. Mint a csapat szerdai vendéglátójának a klubhonlapja is felidézte, a két gárda közös történelmében érdekesség, hogy a 2014/15-ös szezonban a Vác FC épp a Kozármisleny előtt nyerte meg az NB III-as bajnokságot – ebben az évben a Vác és a Kozármisleny nagy rivalizálása zajlott, de minimális különbséggel, 2 ponttal végül a Vác lett a feljutó az NB II-be. Azonban azóta sajnos kicsit megváltoztak az erőviszonyok.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  10 napirendet tárgyalnak az új önkormányzat alakuló ülésén

„Egy olyan csapathoz megyünk, amely remek sorozatban van, folyamatosan hozza a mérkőzéseket. Nem mi vagyunk az esélyesek, az esélytelenek nyugalmával léphetünk pályára, de higgadtan kell játszanunk és kis szerencsével jó eredményt érhetünk el” – nyilatkozta Csank János szakmai igazgató.

Ahogyan az várható volt, a hazai támadók és a váci védelem küzdelme jellemezte a 90 percet. De a mieink megerősített hátsó alakzata az első félidőben remekül szűrte meg a mislenyi akciókat, majd kontrákkal próbálkoztak A szünet előtt 10 perccel viszont sikerült egy váratlant is húzni, amikor Tóth Levente Milán ismét bizonyította gólérzékenységét és szemfülességét: a középvonal környékéről a kinn álló hazai kapus fölött a kapuba emelte a labdát, ezzel megszerezve a vezetést.

A változatlan állással induló második félidőben persze a vendéglátók még nagyobb elánnal támadtak. Ám gólt újra a mieink szereztek, miután a 62. percben a kapus által kiütött labdát Torda Patrik közelről belőtte, 0-2. A kétgólos hátrányban lévő hazaiak ezután teljesen beszorították a váciakat és az utolsó 20 perc elején gyors két találattal egyenlítettek, 2-2.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  10 napirendet tárgyalnak az új önkormányzat alakuló ülésén

Érezni lehetett, hogy a fordulat miatt fellelkesült ellenfél a hajrában még nagyobb erőkkel támad majd a győztes gólért. Akcióikat azonban a nagy szívvel játszó váciak – időnként a mostanában megszokott szerencsével – vissza tudták verni és megőrizték a bravúrosnak számító döntetlent.

A következő játéknap április 17-én húsvétvasárnap lesz, amikor a váciak 17 órakor a már majdnem biztos kieső mohácsiakat fogadják a váci stadionban. (Forrás: vac.hu, vacfc.com, Fotó: Csobán Róbert/kozarmislenyfc.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments