Rendhagyó történelemórán vettek részt a Radnóti iskola tanulói

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola 50 tanulója március 16-án a szokásostól eltérő módon emlékezett meg nemzeti ünnepünkről. A Rákóczi Szövetség Diákutaztatási program pályázatának elnyerésével Pákozdra utaztak a Katonai Emlékparkba – írja Bagyánszki Erika, az iskola humán munkaközösség-vezető tanára.

Utunk során idegenvezető kalauzolt bennünket. A forradalmi eseményeket érdekes anekdotákkal színesítették, a tanulók érdeklődve hallgatták a történeteket. Táncsics Mihály Kossuth Lajoska becenevű lányáról, az elásott koronáról is hallhattak többek között.

Első megállónk a váci 48-as honvéd emlékmű volt, amiről megtudtuk, hogy az országban elsőként lett felavatva. Majd utunkat folytatva a pákozdi csata helyén épült emlékhelyen töltöttük napunkat. Applikáció segítségével, csoportokban fedezték fel a kiállítás tematikus pontjait tanulóink.

1848-ban alakult Magyar Honvédség történetét, az elmúlt 170 év főbb katonai eseményeit és a korok ismert és ismeretlen katonahőseinek emlékeit, tárgyait tekinthettük meg külső és belső helyszíneken, interaktív kiállítási pontokon. A Nemzeti Emlékhely egyik legjellegzetesebb pontján, az obeliszknél közösen róttuk le tiszteletünket a hősök előtt. Végül utunk utolsó történelmi állomása a Miska huszárszobor monumentális alakjának megcsodálásával zárult. Elámultunk méretein: 100 tonna beton és 12,5 méter magasság közelről lenyűgöző látványt nyújtott.

A hetedik és nyolcadik osztályos gyerekeket Nagy Ágnes, Sasváriné Kóra Rita, Kanyuk Emőke, valamint Pálinkásné Branizsa Szilvia tanárok kísérték el és tartalmas, színvonalas, élményekkel teli napot töltöttünk együtt. ♦