Szávai Attila: Jöhet az élet, „a viszonylag normális”

Április. Lassan felengednek a fagyott földek, illatokkal, színekkel telik meg a táj. A dunai vadkacsák hangosabban és sűrűbben hápognak, mintha kinevetnék az emberiséget az utóbbi hetekben. Lassan felengednek a fejekben a választási kampányba beleszögelt szlogenek és vezényszavak is, lassan igazi tavaszi érzelmekkel telnek meg a lelkek. A tavaszi szél elfújja a választási plakátokat és a kampányban elcsépelt nagy szavakat. Szeszélyes ez az április is, úgy az időjárásban, mint az emberi fejekben.

Márai írja valahol, hogy az április „fénnyel és homállyal változó, a levegő tele párával, felhővel, napsütéssel, mintha egy kibontott hajú, őrült nő hárfázna valahol.” Egy valamirevaló kampányban kissé eltorzulnak a viszonylag normális értékrendek is, minden a politikáról szól. Kampányban minden feszültebb. A közösségi oldalakat notóriusan bámulók minden megosztásban, üzenetben, megosztott fényképben a véleményt látták, a politikát, még egy tányér darált mákban is.

Az író rózsát metszett, kikerült egy fotó a kertészeti műveletről. Persze ebben is politikát láttak némelyek. Cinkosan súgtak össze a boltban a háta mögött: „láttad, a képen a jobb oldali kezében volt a metszőolló, ez tuti valami üzenet volt a részéről, hogy ki kell nyírni a bal oldalt, megmetszeni, elvágni, hrrrrr, mindig is gyanús ember volt ez az író” – zárták végül.

Idős nők azon vesztek össze, hogy az egyikük egy szatyor narancsot vett a zöldségesben, minek annyi narancs Irénke (nevezzük így). Irénke azzal vágott vissza, hogy már többször megfigyelte Erzsike (nevezzük így) macskáját, ahogy kijön a lakásból, mindig balra néz először, legszívesebben felrúgná, ha nem lenne két éve csípőprotézise. Mocskos kommunista liberális állatja, mit képzel. De majd felrúgatom – sziszegi Irénke (nevezzük így) – az unokaöcsémmel. Még egy ilyen balos macskát, azért olyan girhes. Ó, a szőre is milyen.

A könyvelő autót mosott, a havazás után, néztek is a szomszédok, hogy mennyi esze lehet ennek. A visszapillantó tükör tisztításánál a könyvelő az elmúlt négy hétre gondolt, hogy mennyi hazudozás ömlött a médiafelületekről. Belenézett a tükörbe, megigazította bal szemöldökívét, majd kirázta a hideg. Mert a könyvelők az igazság és az egyenesség emberei. A számok nem hazudnak. Akkorát. Az egyik jobboldali politikai jelölt unottan tusol, lemossa magáról a kampány mocskát, mulatós slágert fütyürész, bal kézzel mossa meg péniszét, közben a bal oldali ellenfelére gondol. Amúgy a jobbal szokta tisztítani hímtagját – részint politikai meggyőződésből -, de gyerekkora óta fogékony a kárörvendésre.

A bal oldali politikai jelölt az áprilisi hóban is a jobb oldal tevékenységét látja, hogy ez is az ő művük, így befolyásolják a választás végkimenetelét. Az udvart bal oldalról kezdi el söpörni, nem a kuka felől, ami természetesen az udvar jobb oldalán van. Nem véletlenül. Véleménye szerint megvan a szemétnek is a helye. Arra gondol, mi lesz vele a választások után. Mehet vissza „a balettbe ugrálni”, azaz a pedagógiai pályára. Vagy győzelem esetén valami jól jövedelmező politikai karriert épít. Nagyra becsüli azokat, akik karrierben gondolkodnak. A szomszédja is megcsinálta a szerencséjét. Korábban hullaszállító volt, most betegszállító. Ami nem mindegy azért. Egyik is fekszik, másik is fekszik, de legalább az egyikben van némi élet.

Többen, férfi politikusok a vallás mögé bújtak a választás kapcsán. Az apósuk azért valószínűleg figyelmeztette őket, hogy a misén a keresztet jobbról balra, vagy épp fordítva kell vetni. Nem csak összevissza dobálni magunkra a szent jelet. A templom gondnoka kiváló megfigyelő. Arra gondol, miközben felgyalogol a kórusra, hogy a választások előtti hetekben mennyivel többen jártak a templomba, mint annak előtt. Főleg politikusok, hogy Isten háza is a kampány része lett, imádkoztak serényen, de keresztet egyik se tudott normálisan vetni. A jobb oldali a Miatyánkba háromszor tévesztett bele, a bal oldali nem is énekelte. Úgy vették magukhoz az ostyát, mintha nem lenne holnap. Aztán méltóságteljesen ültek vissza a helyükre, mise végén a kigyaloglásuk már-már inkább kivonulás volt. A kántor mindezeket a mutatványokat már közönnyel, unottan nézi, látott ő már csodákat. Inkább arra gondol két ének között, hogy mennyi paprikás krumpli lehet otthon a hűtőben.

Április. Lassan felengednek a fagyott földek, illatokkal, színekkel telik meg a táj. Lassan felengednek a fejekben a választási kampányba belefagyott szlogenek és vezényszavak, lassan igazi tavaszi érzelmekkel telnek meg a lelkek. A tavaszi szél elfújja a választási plakátokat és a nagy szavakat. Jöhet az élet, a viszonylag normális. ♦