Szekszárdról is 3 ponttal tért haza a Vác FC

Újabb hétvége, újabb fontos pontok a Vác FC háza táján. Az NB III Közép-csoportjának 28. fordulójában a váciak remek, 2–1-es győzelmet arattak a Szekszárd vendégeként.

A hétvégén újabb fontos mérkőzés előtt állt a Vác FC, hiszen a múlt heti, Rákosmente elleni hazai siker után a további felzárkózáshoz ez alkalommal is pontokra volt szükségük. Vasárnapi ellenfelük pedig az a Szekszárdi UFC volt, akik 10 győzelemmel és 6 döntetlennel eddig 36 pontot gyűjtöttek, ezzel a tabella 13. helyén álltak. Tavasszal közepesen szerepeltek, 3 siker és egy döntetlen mellett háromszor kikaptak. A mieink az eddigi 27 bajnokin 27 pontot szerezve a 16. helyen álltak, 7 győzelem mellett 6 döntetlennel szerezték meg ezt a pontszámot. A tavaszi szezonban három siker mellett négy vereség állt a nevük mellett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kézilabda: a lányok kikaptak, de a férfiak fordítottak

Erős szélben kezdődött a találkozó, amelyet a szekszárdiak kezdtek jobban: az első tíz percben két-három lehetőségük is akadt, de Nacsa Péter a helyén volt. Ezt követően sokáig a pálya közepén ment a játék, majd a 40. percben megszerezte a Vác a vezetést: a félpályától Tóth Milán remek keresztpasszt adott Sorecz Szabolcsnak, aki kissé kiszorított szögből, 15 méterről, kapásból a hálóba lőtt (0–1).

A szünet után nem sokkal egyenlítettek a hazaiak, egy baloldali támadás végén a beadást Wirth közelről a hálóba lőtt (1–1). A 64. percben azonban már újra a vendégeknél volt az előny, Nagy Zoltán jól fordult le a belső védőről, de a labda elpattant tőle, azonban Tóth Milán összeszedte azt a 16-oson belül és remekül lőtt a hálóba (1–2). A 75. percben Lukács Kelemen rossz ütemben lépett be a hazai csatárnak a tizenhatoson belül, ezért a Szekszárd tizenegyest kapott, de a bal alsó sarokba tartó 11-est Nacsa megfogta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kézilabda: a lányok kikaptak, de a férfiak fordítottak

A hajrában végül Tóth Milán újabb gólt szerezhetett volna, de kimaradt a helyzet. Érdekesség, hogy a 90. percben cserekapusunk Molnár László is pályára lépett, Tóth Milán helyett a mezőnybe érkezett. Emellett pedig a 89. percben Konkoly Leon állt be csereként, az U19-es csapat tagja első felnőtt meccsén játszott. Az eredmény viszont már nem változott, így remek 2–1-es sikert arattak a Szekszárd vendégeként.

Sikerével a Vác FC előrelépett a 15. pozícióba, a Ceglédet megelőzve 30 ponttal rendelkeznek. Folytatás vasárnap 16 órától a Hódmezővásárhely ellen. (Forrás: vacfc.com) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments