Ülésezett a város Fogyatékosügyi Tanácsa

Újból összeült a város Fogyatékosügyi Tanácsa. Az ülésen több fontos téma megtárgyalása mellett döntöttek két új tag megválasztásáról és arról is, hogy idén kit terjesztenek fel a Fogyatékkal Élő Váci Emberekért Díjra – írja a vac.hu.

Elsőként két új tagot választottak meg, Zibrényi Ildikót, a nyugdíjas szervezetek delegáltját és Farkas Ibolya védőnőt, aki a kismamákat képviseli a jövőben. Bár elfogadták a tanács Szervezeti és Működési Szabályzatát, de úgy döntöttek, hogy a felmerült javaslatok miatt, azok átgondolása után szeptemberben ismét tárgyalnak majd róla. A beérkezett javaslatok alapján döntés született arról is, hogy kit terjesztenek fel a szakbizottságnak az idei Fogyatékkal Élő Váci Emberekért Díjra.

Az egyebekben Mikesy György a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) Váci Szervezetének elnöke kért szót. Javasolta, hogy a helyi beruházásokkal kapcsolatban a tanács tagjai is élhessenek javaslatokkal a jövőben, így segítve az esélyegyenlőség megteremtését. Ígéretet is kaptak, hogy kérésüket tolmácsolják az önkormányzat műszaki osztálya felé. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments