2 év után újra megrendezik a Fut a Vácot

„Nem is akármilyen, hanem a jubileumi 30. futásra hívunk benneteket. Remélem, még nem felejtettetek el futni és június 12-én vasárnap délelőtt szívesen rajthoz álltok” – buzdít mindenkit az indulásra Bíró György, az esemény egyik fő szervezője. A versenyközpont az idén is a szérűskertben lesz, ahonnan 5km-es körökkel lehet teljesíteni az 5, a 10km és a félmaratoni távot chipes időméréssel. Emellett az idén is lesz lehetőség a 2,8 km-es bulifutásra, és az óvodások lufis futására is gondoltak.

A bulifutásra, ha előneveztek, az idén is ingyenes. A verseny reggelén is lehet nevezni, de azért már 1000 forintot fizetni kell. Az 5, 10km és félmaratoni távokra pedig minél hamarabb nevez valaki, annál olcsóbban versenyezhet. Az ovisoknak az elő és a helyszíni nevezés is ingyenes. Az előnevezők között az idén is Fut a Vác pólót és egyéb ajándékokat sorsolnak ki.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Jövőálló hivatások, személyre szabott figyelem: benéztünk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára

De természetesen az élményen és a közösségi testmozgáson túl díjakkal is készülnek a távokat sikeresen teljesítő résztvevők számára. Az eredményhirdetésen jelen lévő befutók között szponzori ajándékokat és Fut a Vác pólókat sorsolnak ki. Valamint minden célba érő kap befutóérmet, cél-csokit, gyümölcsöt, ásványvizet, online eredménylistát és természetesen letölthető fotókat.

Aki csatlakozna, megismerkedne az útvonallal vagy már ki is választaná a neki legjobban tetsző távot és nevezne, az a www.futavac.hu honlapon teheti meg. Ha pedig valakinek kérdése lenne, azt a nevezes@futavac.hu e-mail címre tudja megírni. A jubileumi eseményt Vác Önkormányzata, a Váci Ifjúsági Sportegyesület, valamint Bíró György és BARÁTAI rendezik. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments