Életműdíjat kapott Németh András

Küldöttgyűlést tartott ma a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ). Az eseményen kitüntetések átadására is sor került. A Török Bódog életműdíjat pedig Németh András, a Váci NKSE szakmai igazgatója vehette át – írja a vac.hu.

A soros küldöttgyűlésen elfogadták a szövetség 2021. évi szakmai és pénzügyi beszámolóját, közhasznúsági mellékletét, Könyvvizsgálói és Felügyelőbizottsági jelentését, majd az MKSZ 2022. évi pénzügyi és szakmai tervét is, illetve az előterjesztésnek megfelelően a küldöttgyűlés módosította a szövetség Alapszabályát.

Ezt követően került sor a különböző elismerések átadására. Azt követően, hogy a váci klubnál végzett tevékenységéért tavaly megkapta a Vác Város Sportjáért kitüntetést, idén Németh András vehette át a Török Bódog életműdíjat is. A szakember játékoskarrierjét követő szakvezetői pályafutásának egyik legjelentősebb időszaka a Ferencváros női együtteséhez kötődik. A Fradival és az osztrák Hypo csapatával elért kiemelkedő eredményei után 2009-11 között és 2016 óta a Vác edzője, majd szakmai igazgatója. A magyar válogatott élén három időszakban dolgozott szövetségi kapitányként, 1998-ban, 2005-2007, majd 2014-15 között. A női nemzeti csapattal 2005-ben világbajnoki bronzérmet szerzett. Közel száz találkozón irányította a válogatottat, 75 százalékos mérleggel. Németh András a mai napig jelentős oktató-képző tevékenységet folytat az utánpótlásban is. (Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet, archív) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments