Eltűnt gyermekek világnapja

Május 25-ét Ronald Reagan amerikai elnök 1983-ban nyilvánította nemzetközi emléknappá, az eltűnt gyermekek világnapjává. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az eltűnt, és bántalmazott gyerekek ügyében a megelőzés, illetőleg az országok közötti együttműködés fontosságára – olvasható a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóközleményében.

Az eltűnt és bántalmazott gyermekek világnapjának legfőbb jelképe a kék nefelejcs.

Nagyon fontos üzenetet hordoz az eltűnt gyermekek vonatkozásában is, hiszen amikor egy gyermek eltűnéséről hallunk, minél előbb viszont szeretnénk őt látni. Éppen ezért hívják fel az emberek figyelmét arra, hogy mennyire fontos odafigyelnünk egymásra, illetve arra hogyha saját családunkban, környezetünkben eltűnik valaki, tudjuk azt, mi lehetett az oka és mit tehetünk megtalálásának az érdekében.

Magyarországon minden évben több ezer gyermek eltűnését jelentik be.

Az eltűnések többsége a megyében található lakásotthonokban élő gyermekek szökéséből adódik. Szerencsére nagyon kevés számban történik családból való eltűnés. A tapasztalatok szerint többségük rövid időn belül előkerül. Főleg a gyermekotthonokból elszökött gyerekek esetében jellemző, hogy még aznap, legfeljebb másnap megtalálják őket. Vannak azonban olyan esetek is, ahol hetekig/hónapokig nincs tudomása senkinek a gyermek hollétéről, annak ellenére, hogy minden lehetséges intézkedést megtesznek a felkutatása érdekében.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Idén is elindult egyházmegyénkben a zöldellő kertek program

A gyermekotthonból eltűnt gyermekek rendszeresen szöknek haza a családjaikhoz, vagy rokonokhoz. Rosszabb esetben céltalanul csavarognak hasonló „sorstársaikkal”, barátnak hitt kortársaikkal, vagy olyan felnőttel, akik kihasználják ezeknek a gyerekeknek a sebezhetőségét. Ez nagy veszélyt rejt magában, mivel sokkal könnyebben válhatnak gyermekprostitúció, vagy más bűncselekmény áldozatává, vagy elkövetőjévé.

Kiemelt figyelmet kell fordítani azokra a gyerekekre, akik bántalmazó, veszélyeztető családból szöknek meg, akik a külön élő szülők közötti konfliktushelyzet, veszekedés miatt távoznak otthonról, esetleg az intézetből, vagy akiknél éppen a kalandvágy, a felnőttként történő viselkedés, szórakozás, tiltott dolgok kipróbálása vezet az eltűnéshez. Sajnos a kiskorúak fel sem fogják, milyen veszélyes helyzetekbe kerülhetnek a szökések során.

Az eltűnések lehetséges okai

  • kisebb gyerekeknél előfordulhat, hogy belemerül a játékba és elkóborol
  • kalandvágy (felnőttként akar viselkedni, szórakozni szeretne, tiltott dolgokat kipróbálni)
  • „plázázás”
  • veszekedés szülőkkel/nevelőszülőkkel/nevelővel
  • félelem pl.: bizonyítványosztásnál nem mer hazamenni, mert fél a szülő reakciójától
  • családon belüli erőszak, bántalmazás, elhanyagolás, nyomasztó családi légkör
  • gyermekotthonokban élőknél az intézeti körülmények
  • bűncselekmény áldozatává válnak (emberkereskedelem, szexuális ragadozók áldozatai lesznek, emberölés)
OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ünnepi közlekedési rend

A lényeg, hogy nem az számít, hogy a gyermek milyen okból szökött meg vagy tűnt el, hanem amikor előkerül, a legnagyobb elfogadással, megértéssel és szeretettel igyekezzünk megérteni azt, hogy miért szökött el!

Mi magunk mit tehetünk, ha gyermekünk eltűnt?

  • Legfontosabb annak megelőzése, hogy a gyermeknek megforduljon a fejében, hogy elkóborol, megszökik otthonról, akár csak kalandvágyból is. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy szülőként, nevelőként ismerjük a gyermekünket, igyekezzünk saját életünkkel példát mutatni, helyes értékrendet közvetíteni, szakítsunk időt az őszinte, nyitott beszélgetésekre, közös időtöltésekre, ismerjük meg barátait, de a legfontosabb: szeretettel és odafigyeléssel forduljunk gyermekünk felé.
  • Barátok, rokonok, iskolatársak, ismerősök körében érdeklődni, hogy mit tudnak az eltűntről, látták-e, beszéltek-e vele, ha igen utalt-e arra, hogy szeretne valahova elmenni stb.
  • Érdemes megnézni azokat a helyeket, amelyeket szabadidejében szívesen látogat a gyerek.
  • Értesíteni a Rendőrséget és hatékonyan közreműködni a hatósággal a gyermek felkutatása érdekében.
OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ünnepi közlekedési rend

Ne menjünk el egy csavargó, tétlenkedő, látszólag egyedül lévő gyermek mellett, kérdezzünk rá, segíthetünk-e neki!

Amennyiben arra gyanakszunk, hogy egy rokonunk, ismerősünk eltűnt, a bejelentéssel való késlekedés az egyik leggyakoribb hiba. Mivel az eltűnések során az első pár óra a legkritikusabb, azonnal jelentsük be az eltűnést a rendőrség 112-es általános segélyhívó számán, vagy hívjuk a Kék Vonal segélyszervezet 116 000-ás számát, mely kifejezetten gyerekek eltűnésének bejelentésére szolgál. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments