Jubileumi Mezőgazdasági Kiállítást rendeznek a Floch-pusztán

Immáron huszadik alkalommal is megrendezik a Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium egyik legnépszerűbb programját, a Tangazdasági Kiállítást. Május 21-én, szombaton színes programokkal, lovas bemutatókkal, versenyekkel és veterán mezőgazdasági gépekkel várnak minden érdeklődőt a sződligeti Floch-pusztán.

Reggel 9 órára várható a kapunyitás, hogy fél 10-re mindenki össze tudjon gyűlni a megnyitóra és megkezdődhessenek a már hagyományos és az új programok egyaránt. Idén is lehet számítani díjugratásra, fogathajtó, illetve lovas ügyességi versenyekre, valamint csikóbemutatóra. De, azoknak a számára, akik mélyrehatóbban is górcső alá vennék, hogy milyen eszközök segítik a mezőgazdasági szakemberek mindennapjait, veterán traktorokat és munkagépeket is kiállítanak majd.

Mindemellett szintén gondoltak a fiatalokra és a családos vendégseregre. Nekik szakmai bemutatókkal, állatsimogatóval, termelői vásárral, különféle gyerekprogramokkal és kézműves foglalkozásokkal teszik színesebbé ezt a szombati napot. Valamint az esemény színvonalát és a programfelhozatal színességét a Kőrösi, illetve a SKUD Ruzmarin Szerb Táncegyüttes fogja tovább fokozni. A programra a belépés ingyenes. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments