„Két óra alatt örömet tudunk szerezni az emberiségnek”

A Magyar Vargas Nagycirkusz idei körútján Vácon is bemutatja megújult műsorát, így ennek apropóján engedtek egy kis bepillantást a kulisszák mögé. Meséltek arról, hogyan élték meg a koronavírust, de arról is, hogy van olyan gyerek, aki öt éves kora óta folyamatosan gyakorol. Az állatok pedig nem csak az előadás közben kapnak kiemelt szerepet, számukra olyan, mintha családtagok lennének – Pető Blanka írása.

Vácra érkezik a Magyar Vargas Nagycirkusz 19-én. Az első korlátozásmentes szezonban megújult műsorral várják vendégeiket. Többek között megtekinthető lesz a Csodálatos Pókember, élethű Transformers szereplőkkel is találkozhatunk, de az sem fog unatkozni, aki a klasszikus élményre vágyik: lesz bohóc, állatok, légtornászok, artisták.

Ördög Tünde, a cirkusz egyik munkatársa mesélt a cirkuszosok varázslatos életéről. Bár a koronavírus az ő életüket is megnehezítette, most újult erővel és lelkesedéssel vágnak neki az idei szezonnak. A vírus időszak alatt nem tudtak fellépni, így bevétel híján saját magukat és az állatokat is a tartalékaikból kellett fenntartani. „Abszolút nem tudtunk dolgozni.” De ahogy bebizonyosodott, hogy idén tavasztól újraindulhat a műsor, nekiláttak a munkának.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

Egy kétórás előadás mögött iszonyatosan sok munka van. A felkészülés, a próbák sohasem állnak meg. Mikor kész van egy szám, akkor sem elégednek meg vele, fejlesztik, gyakorolnak és új trükköket tanulnak meg. Télen is erről szól az életük, bár kicsit másképp. Akkor nem a cirkusz körül találhatjuk őket, hanem különböző sportcsarnokokban tökéletesítik mutatványaikat. A soha meg nem állás viszont számukra nem teher. „Nekünk az a legnagyobb fizetség, hogy látjuk, az emberek meg vannak elégedve és örülve és boldogan távoznak a cirkuszból. Ez nem csak egy munka, ez a hivatásunk.”

Ördög Tünde szerint manapság még fontosabb a cirkusz, mint valaha. „Két óra alatt örömet tudunk szerezni az emberiségnek. A mai világban már annyira rosszak vagyunk egymással, de többször volt, hogy bejött hozzánk az ember rossz kedvvel és mosolyogva távozott. Ez erősít meg minket abban, hogy tovább kell folytatnunk, amit csinálunk.”

Az elköteleződés általában szülőről gyermekre száll. A cirkuszi gyerekeknek nem kötelességük szüleik nyomdokaiba lépni, teljesen rájuk bízzák mivel foglalkozzanak majd felnőttként. Ennek ellenére nem ritka, hogy az ifjabbak is ezt az életet választják. Riko Vargas, a fiatal, kétszeres aranydíjas artista öt éves korában kezdett el próbálni, de a cirkusznak jelenleg is van hét éves fellépője, aki hullahoppozik. A show minden bizonnyal neki is már a vérében van, hiszen nyolcadik generációs előadóművész. Az itt élő gyerekek mind magántanulók, iskolába csak télen járnak. Viszont idejük nagy részét a szabadban töltik, gyakorolnak, játszanak, és az állatokkal vannak.

A cirkuszban – az elterjed tévhitekkel ellentétben – az állatoknak sincs rossz dolguk. Családtagként vannak kezelve, mindig ők az elsők. Külön szakértők gondozzák őket, és minőségi takarmányt kapnak enni. Már az utazást is megszokták, egyikük sem viseli rosszul, főleg, mivel nem kell nagy távokat megtenniük. Átlagosan 50 kilométert utaznak két állomás között, és ilyenkor is mindig a kedvencek érdekét tartják szem előtt. Ők az utolsók, akik beszállnak a járművekbe, és érkezéskor ők az elsők, akikről gondoskodnak. Útközben is megállnak, megitatják őket, ha nagy a meleg, minden nap megfürdetik őket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ligettakarítás iskolásokkal és civilekkel

Ezekkel az állatokkal még az sem fordul elő, mint egy átlagos háziállattal, hogy napi 8 órára egyedül hagyják őket, mikor a gazdájuk dolgozik. Mellettük éjjel-nappal van társaság. Úgy, mint a társulat minden tagja, szinte egy családba tartoznak, a gyerekek közöttük nőnek fel.

„Mindig mellettük vagyunk. Ha egy állat beteg, napokat ülünk az istállóba vele.”

A cirkuszi állatseregletbe tartoznak púpos tevék, dromedárok, póni lovak, lipicai lovak és különböző egzotikus állatok. Velük mind-mind lehet majd találkozni 19-től 22-ig a Vásártér területén. Az előadók között pedig nemcsak magyar, hanem külföldi előadókat is megismerhetünk. Köztük van például Adam David, a bohóc. A kicsik kedvence, a Pókember is megmutatja, hogyan röpköd a hálója segítségével több méter magasan, és láthatunk drótkötélen és guruló hengereken való egyensúlyozást a magasban, hullahopp számot, és még a párizsi Eiffel torony tetejére is felállnak – kézen! ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments