Két polgármestert is avattunk a diákság ünnepén

Szilágyi Dávid a Királyból, és Baranyai Balázs a Boróból, két külön karakter. De egy dologban hasonlítanak. Mindketten elhatározták, hogy a város diákpolgármesterei lesznek akkor, amikor a Covid utáni traumából még a többi iskola diákjai odáig sem jutottak el, hogy részt vegyenek a programon.

A nagy nap reggelén Dávid kezdte a kampányműsort, ahol megszólalt a zenekaruk, amiben a tanáraik is velük zenéltek és egy összefogott műsor keretében Dávid magabiztosan adta elő terveit az előtte sereglő Királyosok előtt. Balázsék kevesebben voltak és amikor váltották a Királyos csapatot, hirtelen elkérték a zenekar dobját és egy rögtönzött dobszólóval kezdték a bemutatkozót. Mi van, ha rendesen felkészültek volna, gondoltam mosolyogva, de Balázs kampánybeszédje megnyugtatott, hogy a Borósoknak is van programjuk, készültek és a kampány végére összefogottak lettek. De a zsűrit nem győzték meg, ebben a versenyszámban a Királyosok lettek a jobbak.

Az előre kiadott feladatokat viszont a Borósok jobban teljesítették. Igaz ugyan, hogy a címert „bulira” vették, és a királyosoké jobban sikerült, de a szérűskerti diákváros jól megkonstruált terveivel a kampány után kiegyenlítettetek. A választást megelőzően programjukról Baranyai Balázs még írásban is küldött egy kis ízelítőt a Váci Napló megkeresésére.

„Váci tanulóként fontosnak tartom a diákélet jobbá tételét, melyhez a programunkban leírt ötletekkel próbálunk hozzájárulni. A jövőben szeretném, ha ez sikerülne, és minden váci tanulót egyaránt segítenének az elképzeléseink – kezdte válaszát Balázs. – Úgy gondolom sok iskolás azért siet haza egyből az iskola után, mert kimerült és csak otthon tudja kipihenni magát. Ezen szeretnénk változtatni több közösségi tér kialakításával, ahol a diákok minőségi időt tölthetnek barátaikkal, vagy akár új embereket is megismerhetnek. Programunk megírásakor körbe kérdeztünk, és a diákság igényeihez igazítottuk azt. Szerintem a legtöbb diák egyetért abban, hogy több közösségi térre lenne szükség. Véleményem szerint ez lesz az idei választás egyik fő meghatározó témája.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

De Balázs más témákra is kitért. Mint írta, fontosnak tartja a diákság biztonságos közlekedését, amit gyalogátkelőhelyek és sebesség korlátozó táblák kihelyezésével szeretne elérni az iskolák környékén. Továbbá úgy gondolja, a városban sajnos sok helyen van szemét, amit több kuka lerakásával és szemétgyűjtő akciókkal meg lehetne szüntetni. Valamint közösségi terek, és sportpályák létrehozásával emelni lehetne a váci diákélet színvonalát.

A harmadik versenyszám a kommunikációs verseny volt, ahol a Selye és a Madách csapatai is versenyeztek. Nem voltak elég bátrak a diákpolgármester indításához, de a versenyen fej-fej mellett küzdöttek a másik két csapattal. Ezen a versenyen minden csapat témát választott és Lakatos Ádám négy fordulós „kocsma Kvízén” mérhette össze magát, aminek a fordulói között a városháza nagytermében változatos megmérettetés várt rájuk. Amilyen színesek volta a feladatok, olyan színes volt a zsűri is. Boda Mária Váci Katedra díjas pedagógus, Molnár Martz Krisztina, aki a városházát képviselte és Rottenhoffer Attila személyi edző zsűrizték a versenyt, amibe a városházi kollégák, alpolgármesterek, képviselők is besegítetek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

A csapatok felszólaltak a tanácsteremben és ismertették a diákság programjait, aminek zsűrizésére a polgármester asszony is beült a zsűri soraiba és örömmel hallgatta a diákság ötleteit. A versenyzőknek a fűszernövény felismerésétől, a történelmi kérdésekig mindenféle feladatot kellett megoldaniuk. A Mária Terézia ünnepségre készülve a csapatokból is beöltöztek a császárnőnek, és énekelve üzentek a 21. századi városvezetésének. A diákok szerint a legérdekesebb versenyszám az a bemutató volt, ahol a srácoknak testépítőként kellett pózolniuk, miközben verselniük kellett, a lányoknak aerobik bemutató keretében kellett a telefonjukon szerelmeslevelet írniuk mozgás közben. Így történhetett, hogy egy profi testépítő és egy profi magyar tanárnő közösen zsűrizett egy feladatot.

A vándorkupát az idén a Madách Gimnázium csapata nyerte, de a többiek is csak kevés ponttal maradtak le. Ebben a versenyszámban is a Borósok bizonyultak ügyesebbnek, és így előnyre tettek szert a Királlyal szemben.

De még hátra volt a szavazás. Három óra állt rendelkezésre, hogy a város 3 pontján szavazhassanak a középiskolások. A szavazatokat megszámolva örömmel tapasztaltuk, hogy több mint ezren nyilvánítottak véleményt és a szavazatok számából ítélve ezt is megnyerte a Boronkay. Csakhogy a szavazást nem abszolút értelemben, hanem az iskolák létszámával arányosan értékeljük. És így bizony 1,3 százalékkal a Királyosok nyerték a szavazást. Miután többször is átszámoltuk az eredményt be kellett látnunk, hogy a két jelölt az idén azonosan teljesített.

Miközben azon gondolkoztunk, hogyan dönthetnénk el hogy ki lesz a diákpolgármester, valaki a zsűriből közbe kérdezett. Most amikor kiderült, hogy mindketten pont ugyanolyan rátermettek, ez nem elég? Biztos, hogy el kell rontani ezt a pillanatot?

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

A városháza felforrósodott nagytermében mindenki az eredményt várta. Azok a versenyző iskolák is eljöttek, ahol nem indult diákpolgármester. A tömegben a két srác félve várta az eredményt. Már a pulpituson álltam amikor magamnak válaszoltam az előbb feltett kérdésre. Nem szabad ezt elrontani. Most, amikor kiderült, hogy mindketten másak, de mindketten ugyanolyan felkészültek, legyen hát ismét két diák polgármester. Úgyis rájuk fér, most a Covid után, hogy a két srác együtt összeszervezze őket.

Az eredménynek mindenki örült, senki nem mondta, hogy folytassuk amíg valaki nem hibázik. Örültek egymásnak és ezt jó volt látni. Nem volt más hátra, mint kiosztani a sok ajándékot, a csapatok tortáit, és megköszönni mindenkinek a versenyzést. És végül megköszönni a tanáraiknak is, hogy felkészítették őket, és egy délelőtt kedvéért ők is diákokká váltak és együtt küzdöttek a csapataikért. Megtört a jég két szörnyű év után ismét lehetőséget kapott a diákság.

A polgármester asszony a program végén, a váci hagyományok szerint meghívta a diákpolgármestereket a képviselő testületi ülésre, ahol a testületnek elmondhatják majd programjaikat, és remélhetőleg a képviselők segíteni fogják őket annak megvalósításában. (Fotó: Lehotai Vivien) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments