Közműkiváltás a Szent István téren

Megkezdődött a Márvány tér alatti vízvezeték cseréje. Mint ismeretes, a Szent István (Márvány) téren a tervek szerint ez év végéig sor kerül az önkormányzat általi térfelújításra, amelyhez a magas infláció és az anyagárak emelkedése miatt az előzetes számításokon túl további forrásokat kell a költségvetésben biztosítani.

A munkálatokat végző Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) műszaki igazgatója, Balogh Zsolt az ESTV Híradójának elmondta, hogy a munkát egy nagyobb beruházás részeként fogják kivitelezni, amit azért hoztak időben korábbra, hogy elkezdődhessen a tér önkormányzati felújítása. Mint ismert, a Szent István tér, vagy ahogy mindenki emlegeti, a Márvány tér rendbetételét csaknem két éve határozta el a városvezetés, de a felújítás elkezdését nemcsak a pandémia és az elszabaduló építőanyagárak, hanem számos egyéb előre nem látható körülmény hátráltatta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

„Annak az 54 méteres szakasznak, amit jelenleg kiváltunk, egy 40 méteres része kimondottan a tér burkolata alá esik, a többi zöld területbe. Várhatóan a vezeték fektetésével a héten fogunk végezni és jövőhét elejére megindul a minőségvizsgálata a vezetékeknek. Ez vízvizsgálattal és nyomáspróbával fog járni” – nyilatkozta Balogh Zsolt.

A cserére szoruló vízvezetékek a szomszédos emeletes házakat és néhány környéken található üzletet látnak el ivóvízzel. Ezeken a helyeken a csövek kiváltása idején nagyjából félnapos szolgáltatáskimaradásra lehet számítani a jövőhét első felében. Erről két nappal korábban minden érintettet értesíteni fognak. A hét első napjától megkezdett rekonstrukció várhatóan május 30-ig tart majd. (Forrás: vac.hu, ESTV) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments