Az emeleti galéria, népszerű, szinte kultikus hely. Ahogy felfelé lépdelünk a lépcsőkön, egyre emelkedettebb a hangulatunk is, hiszen tudjuk, ismét valami különleges világ tárul elénk a falakról. Laukó Pál festőművész műveiből nyílt kiállítás a művelődési ház emeleti galériájában. Mint ahogy azt már megszokhattuk, Koltai-Dietrich Gábor művelődésszervező köszöntötte a megjelenteket. Aztán maga az alkotó következett.
Laukó Pál elmondta magáról, hogy az embereket fiatal korukban rengeteg behatás éri. Részéről hármat emelt ki, amelyek a mai napig hatással vannak művészetére. Az egyik a szőnyeg, mint olyan. Kilátszanak a szálak a kopottságtól, viszont még megvannak az eredeti színes részek. Ilyen hatásúak a kiállított művei is. A másik a kaleidoszkóp. Gyerekkorában nagy lelkesedéssel nézegette, vizsgálgatta, nagy vizuális élményt adott a művésznek. A harmadik a mindenki által ismert kifestőkönyvek világa. Ahol vannak a körvonalak és vannak a színekkel kitöltendő terek. Ő ezt akkoriban úgy készítette el, hogy nem az előírt színeket alkalmazta. Így tulajdonképpen egy új kép készült. Mindezt majdnem olyan sűrű festékkel, mint a tempera. Az első képek tehát így készültek. A kiállított képeknél is ez működik, hogy vannak erővonalak, ezek tereket határolnak, amiket aztán különböző színekkel tölt meg az alkotó.
Németh Árpád tanár, festőművész nyitotta meg a tárlatot. Elmondta, hogy Laukó Pál képeihez akkor kerülünk közelebb, ha ismerjük azt a gondolkodást, ami őt jellemzi, és ami valójában ezeket a műveket létrehozta. Szó esett arról is, hogy ki volt nagy hatással Laukó Pálra. Amikor Hincz Gyulával megismerkedett és műtermét látogathatta – folytatta Németh Árpád -, először találkozott azzal a magatartással, ami az alkotó művészt alkalmassá teszi valójában magára az alkotásra. Ez pedig nem más, mint a benne szunnyadó, de kimondásra váró és kimondásra vágyó gondolat. A szónok hangsúlyozta: nem irodalmias közlési vágyról van szó, hanem egy nehezen megfogalmazható vizuális mondanivalóról. Németh szerint talán nem is lehet pontosan leírni, talán nem is jeleníthető meg teljes pontosságában, de állandóan jelen van és újabb és újabb képekben, vizuális jelekben kíván testet ölteni.
Laukó Pál tehát nem festői eszközöket igyekezett eltanulni Hincz mestertől, vagy későbbi mestereitől, hanem ezt a befelé figyelést, amely aztán egyszerű, de nagyon fontos tanulságokkal járt, húzta alá a felszólaló. Ezzel a beállítódással járta végig eddigi alkotói pályáját. Néhány fontos és szilárd pontot rögzített maga számára: a kép maga önálló entitás, egy új valóság, a festői anyag megválasztása, megmunkálása, változatos használata adja a kép vizuális minőségét. A tartalmi háttér pedig nem más, Mondta Németh Árpád, mint az alkotó élettapasztalata, emlékei, érzelmei, hangulatai.
Az a kérdés pedig, hogy a néző kiérzi-e ezeket a hangulatokat a műből, sajnos általában úgy válaszolható meg: nem. Megtudhattuk, hogy mindenki a saját érzelmei, emlékei és élettapasztalatai által motiváltan fogadja be az alkotói gondolatot. Ez így van jól, ez így természetes. Mégis, mindennek ellenére, vagy inkább ez mellett odaállunk a másként gondolkodó művész munkája elé és úgy érezhetjük találkoztunk valakivel, aki ilyen módon fejezi ki magát, aki fontosnak tartja, hogy elém hozza törekvéseinek eredményét.
Elhangzott, hogy Laukó Pál tisztes polgári foglakozása mellett folytat művészi munkálkodást. Ez tette lehetővé, hogy semmiféle megélhetési kényszer ne befolyásolja alkotó tevékenységét.
Az idők során kialakult saját alkotói nyelvezete. Erőteljes anyag és színhasználat jellemezte munkáit. Mint az izzó vas színe, mint a megmunkált fémfelületek, olyan hatást keltettek. Később szelídebbek lettek és a drámai megfogalmazást egy a maihoz közelítő lágyabb, líraibb kifejezésmód váltotta fel. Mindvégig egyéni módon használta az anyagokat, amiből építette képeit.
Németh Árpád kifejtette, hogy az alkotó eközben jelentős kiállításokon vett részt. Az országos szakmai szervezetek időről időre úgynevezett szabad beadású kiállítási pályázatokat írnak ki, ahol szigorú zsűrizéssel vesznek be munkákat. Laukó Pál vállalta a megmérettetést. Ezen a módon vett részt a Magyar Festők Társaságának több kiállításán is. Ismertté váltak munkái, így több országos szakmai szervezet is tagjai közé fogadta. Szinte minden jelentős kiállításon szerepelt az elmúlt évtizedben. Az itt látható válogatás egységes képet mutat, miközben kisebb egységekre tagolódik a kiállítás. Keretezetlen, un. függönyképeket állítottunk ki, mondta a kiállítást megnyitó festőművész. Németh kisebb kiállítási térben látta keretezett munkáit, amelyek szépek és zártak voltak. Ezek itt éppen azt kívánják éreztetni, hogy szinte a kép széle után is folytatódhatnának, bár nem kívánnak folytatódni. Ez a választott műfaji sajátosságuk. Irodalmi párhuzamokat vont a felszólaló: amint a tercína három soros, a szonett is két négy soros és két három soros versszakból áll, vagy a japán haiku is kötött, 17 szótag, hogy az időmértékes verselésről ne is beszéljek. Az emeleti galériában a rendezők viszont kisebb – hármas – ciklusokba szedték a munkákat, mintegy versszakokba alakítva.
Laukó anyaghasználata, alkotói eszköztára is megérdemel néhány szót. Mert miként is jönnek létre ezek a furcsa felületek, tette fel a kérdést Németh Árpád. Maga Laukó készítette. Gyűrt, tépett, őrölt, ragasztott. Anyagok alkotják a faktúráját, érdekes, szinte plasztikus felületét. Nyomtatás és festés váltakozó sorrendben hozza létre az új, meg új rétegeket, amíg ki nem alakul valami bonyolult szövetféle, szőnyegszerű rendszer, ami mögött aztán előbukkannak határozottabb formák, alakzatok. Senkivel össze nem téveszthető képek jönnek létre Laukó Pál keze nyomán. Sajátos, de nem előzmények nélküli ez a szemlélet. A Bauhaus szellemiségével rokon, Paul Klee alkotói módszere, Max Ernst staffázsainak hatása ötvöződik a népművészetben látható hímzések, szövések világával, zárta végül gondolatait Németh Árpád. A kiállítás június 20-ig tekinthető meg a művelődési ház emeleti galériájában. (Fotó: Nagy Sándor) ♦