Majdnem a Váci NKSE döntötte el a bajnoki cím sorsát

Még január végéről, a 13. fordulóból halasztották el a nemzetközi kupaszereplések miatt a Fradi váci fellépését. A pótlásra csak több hónap után, kedd kora este került sor: Váci NKSE – FTC-Rail Cargo Hungaria 29-30

A bajnokaspiráns Győri ETO elleni 10 gólos vereség óta három, fontos pontokat eredményező bajnoki győzelmen van túl a Váci NKSE. A lányok a negyedik helyért versengenek és minden esélyük meg van arra, hogy az előző idényhez hasonlóan, ebben a szezonban is elérjék ezt az előkelő helyezést. Ráadásul mindezt akár még a tavalyit is felülmúló pontmennyiséggel tehetik meg. Nagy szükségük is volt erre az eredményességre, hiszen két legfőbb vetélytársuk, a Mosonmagyaróvár és a Siófok egyaránt nagyon közel vannak hozzájuk, hét közben pedig a számukra előzetesen nem sok sikerrel kecsegtető Ferencvárosi TC ellen kellett megmérkőzniük, akik a győriek legfőbb riválisai. A hangulatot tehát tovább fokozta az a tény, hogy mindkét alakulat számára jelentős téttel bírt ez a mérkőzés: a váciak egy sikeres szerepléssel akár a bajnoki cím sorsába is beleszólhattak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Két pontot Pilisen hagytunk

Ennek a nem mindennapi szerepnek a tudatában a hazai környezetben játszó váci hölgykoszorú remekül kezdte meg a találkozót. Kezdeti, olykor kétgólos előnyüket csak a nyolcadik percre tudta egalizálni az ellenfél, majd megfordítani az állást. Így elmondható, hogy bár a hármas védőink számtalan párosításban próbálták megállítani a vendégeket, a csapat védekezése most sem volt dicsérhető. A félidő második részében is azt kellett tapasztalnia a hazai szurkolóknak, hogy a 10-9-es vezetés után nem elég, hogy elfogyott a spiritusz a támadásokból, féltucat gólt kapott a csapatuk, amire már csak kétszer sikerült válaszolni.

A második játékrész valóságos gólfesztivállal indult. Már öt gól is volt a VNKSE hátránya, de a lányok fantasztikusan küzdve egy 7-2-es periódust produkáltak. A hazai akciókat az ekkorra már felébredő Kácsor Gréta rendre góllal zárta, így kétszer is egyenlítettek. A folytatásban Bukovszky Anna parádézott a váci kapuban. Tíz perccel a vége előtt háromgólos hátránynál egy sikeres időkérés következett és két perc alatt 26-26-nál ismét egálban volt a két hölgykoszorú. Természetesen Fradi-eligazítás következett, amit kétgólos előnyük követett. Ezt a záró 3 perc elejére is megőrizték, de 85 másodperccel a befejezés előtt Ballai Borbála üreskapus góllal 29-29-re alakította az állást. Ezt a kimondottan izgalmasan alakuló hajrát azonban egy vendégtámadás és sajnos 45 másodperccel a lefújás előtt hálózörgetés, így egy egygólos fradi győzelem zárta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felhívás kitüntető címre történő javaslattételre

E héten még egy alkalommal pályára lép a váci szurkolók előtt a Váci NKSE. Szombaton 18 órától az Alba Fehérvár ellen csapatunk akár matematikailag is bebiztosíthatja a 4. helyét. Felhívjuk a váci szimpatizánsok figyelmét, hogy az eredeti sorsolástól eltérően az utolsó két váci érdekeltségű bajnokinak televíziós közvetítések miatt megváltozott a kezdési időpontja. Eszerint a Mosonmagyaróvár elleni rangadó május 15-én vasárnap, míg az FTC elleni idegenbeli összecsapás május 20-án pénteken kerül sor. Mindkét alkalommal este fél hétkor indul útjára a labda. (Forrás: vac.hu, Fotó: fradi.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments