Párhuzamos történetek: Hámori Konszuéla, Kácsor Gréta és Szondi Zsófia

Újabb nagyszerű felnőtt bajnoki negyedik helyezéssel a tarisznyájukban, három „tősgyökeres” és meghatározó játékos búcsúzik Váci NKSE csapatától. Velük beszélgettünk a váci évekről – Füstös Miklós írása.

Hámori Konszuéla

Mezszám: 5. 25 éves jobbátlövő, csapatkapitány, 524 utánpótlás és felnőtt meccs, 1538 gól, ifi magyar bajnok, junior EB-negyedik, magyar felnőtt bajnoki negyedik, EHF Európa-liga csoportkörös szereplő

Kácsor Gréta

Mezszám: 4. 22 éves balátlövő, 446 utánpótlás és felnőtt meccs, 2382 gól, felnőtt magyar válogatott, ifi EB-bronzérmes, junior EB-aranyérmes, ifi VB-ezüstérmes, junior VB-aranyérmes, magyar felnőtt bajnoki negyedik, EHF Európa-liga csoportkörös szereplő

Szondi Zsófia

Mezszám: 28. 26 éves balszélső, 539 utánpótlás és felnőtt meccs, 1062 gól, magyar felnőtt bajnoki negyedik, Magyar Kupa-bronzérmes, EHF Európa-liga csoportkörös szereplő

Mikor és hogyan kerültél a Váci NKSE csapatához?

H.K.: 2011-ben az általános iskola után, az akkori edzőm biztatott, hogy próbáljam ki magam magasabb szinten a kézilabdában, és ebben a szüleim és a nagymamám is mellettem álltak. Ekkor kerestük meg Nyári Józsi bácsit, aki egy tornára elvitt próbajátékra és azt mondta, hogy az alapozást már Ottó Kati ifi csapatában kezdjem el, így kerültem Vácra.

K.G.: Tápiószeléről érkeztem 2014-ben Vácra. 2013-ban, a Régió-válogatott tornán, Nyári Józsi bácsi volt az edzőm és ő ajánlotta Vácot.

Sz.Zs.: Általános iskolás voltam, amikor a falumban Szokolyán sportnapot rendeztek, és itt figyelt fel rám Ottó Katalin.

Hogy látod, milyen fejlődési szakaszokon mentél át Vácon, a különböző korosztályokban?

H.K.: Szerencsés vagyok, mert sok játéklehetőséget kaptam fiatalként az ifi és junior korosztályokban, ahol megtanulhattam nagyon sok mindent a kézilabdáról és ennek köszönhetően viszonylag hamar a felnőtt csapathoz kerültem. Ott a felnőtt játékosok rutinja és tudása arra késztetett, hogy lépést tartsak velük, hiszen csak így válhattam teljesen a felnőtt keret tagjává.

K.G.: Először az ifi és junior csapatokban játszottam Ottó Katalinnál. Teljesen más volt, mint az otthoni csapat. Az edzések, a taktika, mindent meg kellett tanulnom. Fizikálisan és fejben is sokat fejlődtem, viszont a felnőtt csapat már más tészta. Nem csak a jó játék, hanem az eredmény is számított. Megtanultam győzni és veszíteni is.

Sz.Zs.: Minden évben egyre többet tanultam, egyre jobban éreztem a helyem a pályán, ezért is lehet, hogy viszonylag korán már az akkori felnőtt csapatnál edzhettem.

Milyen felnőtt játékosként jellemeznéd magad?

H.K.: Úgy gondolom, hogy olyan játékos vagyok, aki szereti a társait kiszolgálni, illetve a védekezést tartom a játék legfontosabb elemének, ezért igyekszem ott is a lehető legtöbbet megtenni.

K.G.: Most már azt lehet mondani, hogy kialakult a játékstílusom, de még mindig sokat kell fejlődnöm. Én inkább fejben szeretem megverni az ellenfelet. Mindig okosabban szeretnék játszani, attól függetlenül, hogy hány gólt lövök.

Sz.Zs.: Maximalistának mondanám magam. Mindig találok egy-két olyan hibát a játékomban, amit aztán a későbbiekben szeretnék kijavítani.

Kik voltak váci edzőid, és ki tudnál-e emelni tőlük egy-két olyan „útravalót”, amelyek pluszt adtak addigi sport-pályafutásodhoz?

H.K.: Az évek során volt szerencsém különböző elveket és játékrendszereket képviselő edzőkkel együtt dolgozni, akiktől egytől-egyig tanulhattam valamit, amik előre vittek.

K.G.: Mint mondtam, ifiben és juniorban Ottó Katalin volt az edzőm. Felnőttben pedig Szilágyi Zoltán. Mindkettőjüktől nagyon sokat tanultam, nem csak kézilabda téren, hanem az életben történő dolgokról is.

Sz.Zs.: Németh Andrásnál kerültem fel a felnőtt csapatba és sajátíthattam el a kézilabda fortélyait, amik a mai napig segítik a pályafutásomat. Később több edző is megfordult Vácon, pár évig (Ökrös Csaba, Gulyás István, Konkoly Csaba, Uros Bregar),  de mégis Szilágyi Zoltánt tudnám még kiemelni. Vele öt évig dolgozhattam együtt, és mind a kézilabda pályán belül, mind kívül, rengeteget lehetett tőle tanulni. Végül, hogy szépen záruljon a kör, ismét Ottó Katalin lett az edzőm, aki az első napoktól kezdve hol előtérből, hol háttérből végig követte a váci pályafutásomat.

Kik azok a társak, akikkel a legnagyobb örömmel játszottál együtt, az itt töltött évek során?

H.K.: Nem tudnék játékosokat kiemelni, mindenkitől tanulhattam valamit, és sokan igaz barátaim lettek.

K.G.: Hat éve játszik együtt ez a csapat, kisebb-nagyobb változásokkal, de a mag megmaradt mindig. Szerintem, amit velük elértünk az elmúlt években, mind a kézilabdában, mind az életben, az örökre szól. A legjobb barátok lettünk.

Sz.Zs.: Ide annyi nevet felsorolhatnék, hogy ki se férne. Szerencsére elég közvetlen személyiség vagyok, így minden évben megtaláltam azt a társaságot, akivel szeretek játszani. Sok barátot szereztem az évek alatt, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot.

A világ egyik legerősebb bajnokságában, a magyarban, számos világklasszis, olimpiai-, világ- és Európa-bajnok, Bajnokok Ligája-győztes játszik. Mit tudtál tanulni/ellesni tőlük a pályán?

H.K.: Örülök, hogy ilyen játékosok ellen játszhatok, hiszen rengeteg cselt, lövésformát, taktikai elemet lehet ellesni tőlük, illetve hozzáállásukkal is példát mutatnak.

K.G.: Jó érzés egy ilyen bajnokságban játszani, ilyen játékosok a csapattársaim is voltak. Én úgy gondolom, hogy nem minden a fizikai felépítés, természetesen az is fontos. De ahogyan fejben tudnak játszani, számomra az elképesztő.

Sz.Zs.: Ha valaki figyelmes, sok mindent tud tanulni másoktól. Ezzel én is így vagyok. Próbáltam ellesni ezt-azt, amit aztán edzéseken próbáltam gyakorolni.

Mit tartasz váci pályafutásod legnagyobb sikerének?

H.K.: Sok szép sikert értünk el együtt, ide sorolnám az ifi bajnoki és a junior kupa aranyérmet vagy az utóbbi két évben elért negyedik helyezést a felnőtt bajnokságban.

K.G.: Természetesen az idei és a tavalyi negyedik helyet. Viszont, hogy az EHF Európa-liga csoportkörében is ott tudtunk lenni, számomra az is nagy elismerés volt. Az elmúlt években meg tudtuk mutatni, milyen erős CSAPAT vagyunk.

Sz.Zs.: A Magyar Kupa 3. helyezés mindig szép emlék lesz.

A profi sport mellett, Vácon és „környékén”, mivel tudtál kikapcsolódni, regenerálódni, feltöltődni az edzésekre, mérkőzésekre?

H.K.: Nagyon szeretek a Duna parton kutyát sétáltatni, a környéken kirándulni. A csapattal is sokszor szervezünk közös programokat, például társas esteket vagy filmklubokat.

K.G.: Az első négy évben kollégista voltam. Tizennégy évesen megtanultam „egyedül” élni. Kollégium után pedig kialakultak a napi rutinok, kávézások, kutyasétáltatás. Vác egy gyönyörű város, amit persze mindig kihasználtunk.

Sz.Zs.: A kutyás programokat részesítem előnyben. Vagy a csapatból páran, vagy egyedül megyek egy jó nagy kört a kutyámmal. Illetve, elég közel lakik a családom, így szerencsére bármikor haza tudtam hozzájuk menni, ha egy kis feltöltődésre vágytam. De az sem volt ritka, hogy csak beültünk az Eszterházy Kávézóba, és egy délutánt átbeszélgettünk.

Összességében, hogy érezted magad Vácon, tekintettel a csapatot övező háttérre és a szurkolói támogatásra?

H.K.: Nagyon jól éreztem magam Vácon, hazai pályán mindig nagyszerű volt a hangulat, a szurkolóink sok nehézségen segítettek át minket. Sokan még a legmesszebbi meccseinkre is eljöttek velünk, ami sokat jelent nekünk.

K.G.: Életem egyik legjobb döntése volt, hogy Vácra igazoltam. A kézilabda miatt jöttem, de más fontos dolgokat is megtanultam. Vác örökre a szívemben marad, és otthonomként tekintek rá és ehhez a szurkolók, a csapattársak, a vezetőség, az iskola, a barátok, mindenki megismerése kellett.

Sz.Zs.: Azt hiszem ez nem is lehet kérdés. Ha nem szerettem volna itt lenni, nem maradok ilyen sokáig. Vácot mindig az otthonomnak mondhatom majd, amiben a szurkolók meg is erősítettek.

Végezetül: hogyan tovább?

H.K.: Most újabb kihívások állnak előttem Debrecenben, de Vác örökre kedves marad a számomra.

K.G.: Most még arra tudok csak gondolni, hogy jön a nyár, a pihenés. Hosszú szezont zárunk, amelyben voltak nehézségek. Megvannak a terveim, de Debrecenben, az új csapatban és új környezetben is biztosan lesznek nehézségek. Izgatott vagyok, de a Vác-rangadók előtt is biztosan izgulni fogok.

Sz.Zs.: Egerben folytatom a pályafutásomat.

Sok száz váci és környékbeli szurkolótársam nevében is köszönjük nektek a nálunk töltött éveket, a „Váci Szívet” és a számos nagyszerű sportélményt! További sok sikert és sérülésmentes pályafutás kívánunk nektek, számunkra „örök váciaknak”! ♦