Pénzért adott hamis kórjelentéseket bűnözőknek egy váci orvos

Táppénzes ügyfelek, papíron felvett „betegek”, börtönbe vonulást halasztó elítéltek pénzelték a gyanú szerint azt a 63 éves doktornőt, akit a Pest megyei gazdaságvédelmi nyomozók vettek őrizetbe. Az ügyészség támogatja a rendőrség letartóztatási javaslatát – írja a police.hu.

A 63 éves orvosnőt 2021 nyarán már kihallgatták, a megbízhatósági vizsgálaton megbukva, a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadása bűntettével gyanúsították meg. A rendőrök már akkor gyanították, nem elszigetelt esetről lehetett szó. Az eltelt hónapokban végzett nyomozói munka megerősítette az üzletszerűségre vonatkozó gyanújukat.

A Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatása szerint a gyanúsított a váci kórház pszichiátriáján dolgozott orvosként. 2017-től kezdve a nő több esetben pszichiátriai betegségben nem szenvedő pácienseket is felvett az osztályra – közülük volt, akit néhány napra a fekvőbeteg-ellátásba. Számukra több százezres vagy milliós nagyságrendű összegekért cserébe állított ki valótlan tartalmú kórjelentéseket. Ezeket a dokumentumokat a páciensek bevonulási kötelezettségük elhalasztására, társadalombiztosítási csalások során, bírósági tárgyaláson való megjelenési kötelezettségük megszegésének igazolása érdekében használták fel, de volt, hogy büntetőügyekben enyhítő körülményként hivatkoztak rá.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kábítószer hatása alatt randalírozott három fiatalkorú

Közvetítőként és kisebb összegek fejében a kommunikációban és a rendszer működtetésében egy betegápoló volt a gyanúsított segítségére. 2021. július 6-án az intézményben egy megbízhatósági vizsgálatot követően derült fény a tevékenységükre.

A doktornő fővárosi otthonában a rendőrök adathordozókat, telekommunikációs eszközöket, iratokat, banki iratokat, betegdokumentációs feljegyzéseket, valamint két személygépkocsit lefoglaltak. Az asszony tevékenységében közreműködő 51 éves társa lakásán is folyt kutatás. A rendőrök onnan sem távoztak üres kézzel, pénz, telefonok, adathordozók és 5,4 millió forint került a bűnjelkamrába.

Volt, akitől nem fogadott el egy fillért sem: szintén orvos végzettségű férjének egy állítólagos egészségügyi tudományos kutatás címén azt intézte el, hogy reintegrációs őrizetét lakóhelyén túl Veszprém megyére is kiterjessze a bíróság, tekintve, hogy jachtjuk Balatonfüreden horgonyzott.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci és Vác környéki rendőrségi hírek

Jelenleg 11 olyan emberről van a rendőröknek tudomása, akik rendszeresen fizettek neki azért, hogy papíron kórházban ápoltként szerepeljenek, persze az intézménybe csak akkor tették be a lábukat, amikor egy újabb időszakra kellett az igazolás és vitték a borítékot. Alkalmanként 25 ezer forint cserélt gazdát egy-egy ilyen igazolásért, volt, aki tízszer élt ezzel a lehetőséggel, összességében ezzel 1 millió forint vándorolt a köpenyzsebbe.

Az „ügyfeleket” a doktornő munkatársa verbuválta, általában őt keresték meg előzetesen a hamis orvosi igazolásokat igénylők. Kérdéseivel felmérte az általános állapotot, esetleges alapbetegségeket, mivel azok hiánya felnyomta az árat. Az 51 éves férfi „beárazta” a pácienseket, majd összehozta a gyorsan lezajló találkozókat, munkájáért alkalmanként 5-20 ezer forintban részesült. Vele szemben bűnsegédként elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kábítószer hatása alatt randalírozott három fiatalkorú

A Pest megyei gazdaságvédelmi nyomozóknak vannak olyan információik, amelyek arra utalnak, a doktornő és társa ténykedése nem 2017-ben, hanem évekkel azelőtt kezdődött. Ennek tükrében a jövőben bővülhet az esetszám, illetve több tízmillió forintra gyarapodhat a bűnös úton szerzett, illegális bevétel összege.

A 63 éves doktornő ellen üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya. Az őrizetbe vett asszony letartóztatását kezdeményezték, az ügyészség pedig egyetértett a személyi szabadság legszigorúbb korlátozásával, amelyről a bíróság hivatott dönteni. (Forrás: police.hu, budapestkornyekitorvenyszek.birosag.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments