Programsorozattal ünnepli 20. születésnapját a Rotary Club Vác

Ünnepi kiállítással, túrával és koncerttel teszi emlékezetessé 20. születésnapját a Rotary Club Vác. A jubileumi évfordulóhoz érkező szervezet több programmal is jelentkezik, ráadásul magukhoz híven mindezt úgy teszik, hogy közben különleges élményekben részesítik a helyieket, valamint másokon is segíteni szeretnének.

Május 19-én egy klubüléssel kezdik meg az ünneplést, majd 18 órakor nyílik egy, a tevékenységüket bemutató kiállítás a Margaréta Kávéházban (Vác, Széchenyi u. 19.). Ezt követően, május 21-én délelőtt a mozgás és a természet kedvelőit hívják Rotary túrára a Naszályba. Az érdeklődők választhatnak egy rövidebb és egy hosszabb túraútvonal között.

De mindezek mellett a klub szervezésében egy jótékonysági koncertre is sor kerül, melynek bevételét a rászoruló váci gyermekek nyári táboroztatására fordítják. A május 22-én, vasárnap este a Madách Imre Művelődési Központban megrendezett koncerten fellép a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar számos vendégművésszel, Farkas Pál vezényletével. A műsor egy 3000 forintos támogatói jeggyel látogatható, amihez a Margaréta Kávéházban, az Ismene Virágboltban, a Lyra Könyvesházban vagy a Madách Imre Művelődési Központban lehet hozzájutni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megérkeztek az első kisgyermekek az új váci bölcsődébe

„Az est folyamán közkedvelt klasszikus dallamokon keresztül az operett gyöngyszemein át a musical világába varázsoljuk el közönségünket – csábít mindenkit az eseményen való részvételre Farkas Pál. – Legyen ön is a Rotary Klub vendége, műsorunkkal felhőtlen szórakozást kínálunk!” ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments