Távközlési póznákat döntött ki egy tehergépkocsi a Felső Törökhegy út környékén

Három távközlési póznát is kidöntött, majd megállás nélkül továbbhajtott a helyszínről az a betonkeverő tehergépkocsi, aminek a súlyából adódóan semmi keresnivalója a Felső Törökhegy út környékén – írja az ESTV.

A nemrég felújított úttest bejáratánál a burkolat védelme érdekében jól látható helyen közlekedési tábla figyelmeztet arra, hogy 7,5 tonnánál nehezebb gépjárművel tilos a behajtás. A sofőr ennek ellenére nemcsak itt, hanem a Sisak utcán is végighajtott, ahol három törött oszlopot hagyott maga után. Erről a környék lakói értesítették a körzet önkormányzati képviselőjét Tótváradi-Nagy Bencét, aki egyből a helyszínre is sietett és értesítette a váci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságot. A szakemberek aztán műszereikkel kiderítették, hogy szerencsére nincsen senki se közvetlen életveszélyben mert az oszlopok nem magasfeszültségű kábeleket, hanem távközlési vezetékeket tartottak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

„Hétfőn megkezdődött az oszlopok helyreállítása, a hírközlési cég munkatársai végzik a munkájukat. Én pedig a váci Közterület Felügyelettől egy hatékony ellenőrzést kértem ide a Felső Törökhegy útra, hiszen az utca elején 7,5 tonnás súlykorlátozó tábla van, de a helyiek elmondása szerint egy több 10 tonnás teherautó döntötte ki ezeket az oszlopokat” – nyilatkozta Tótváradi-Nagy Bence. Majd hozzátette: a környéken gombamód szaporodnak az új építésű lakóépületek, feltehetően az egyik ilyenhez szállították a bekevert betont. Tették mindezt szabálytalanul, ugyanis a nehéz gépjárművek védett útvonalon való közlekedéséhez útvonalterv és külön engedély szükséges. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments