Váci statisztákat keresnek a múmiákról szóló film nyáron induló forgatására

Mint már korábban beszámoltunk róla, játékfilm készül a váci múmiákról, melyre a Nemzeti Filmintézet 300 millió forintot adott. Hamarosan pedig kezdetét veszi a forgatás is – erről számolt be csütörtökön délután a Fehérek temploma előtt Rétvári Bence országgyűlési képviselő és Kiss-Stefán Mónika rendező-producer.

„Az idei nyáron egy kicsit Hollywoodban érezhetik majd magukat a váciak, hiszen júliusban a Memento Mori film forgatása kezdődik meg a városban. Mindenki ismeri Vácon a múmiáknak a történetét és sokan, akik ennek a területnek a tudományos kutatói, ismerői, ők is ismerik ezt, ugyanakkor ez egy világszenzáció. De kisebb az értéke akkor, ha ezt mi váciak tudjuk, meg páran Magyarországon tudják, meg a szakmabeliek tudják, mondjuk Phoenixtől egészen Párizsig, de igazából akkor jó, ha ezt minél többen megismerik” – mondta a képviselő. Előrevetítve kiemelte még: olyan filmforgatásra készülnek, amiben díszletekben, kosztümökben, ékszerekben, hajviseletben és mindenben visszaidéződik majd Vác utcáira a 18. század.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Karitász gyerektábor résztvevőit fogadta a püspök

Ehhez azonban szükség lenne arra, hogy minél több váci leszármazott vegyen részt a forgatáson. Ezért május 29-én vasárnap egy castingra várnak mindenkit a Piarista Kilátó Központba.

„Nemhiába állunk itt a Fehérek temploma előtt. 1994-ben itt találták meg azt a 262 koporsót, amelyek 264 múmiát rejtettek magukban. Azóta nem készült film erről a fantasztikus leletegyüttesről. Nemhiába van az, hogy a valós elemekre írtuk ezt a fikciós történetet. Olyan szakemberekkel dolgozunk együtt, akik a kezdettől fogva, tehát huszonéve kutatják a múmiákat. Nem szeretnénk tévedésekbe esni bármilyen tekintetben is” – mondta Kiss-Stefán Mónika a filmről.

A munkában segítségére lesznek néprajzzal foglalkozó szakemberek, antropológusok, de Papp Ildikó és Pálfi György is a segíteni fogja a szakmai munkát.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Karitász gyerektábor résztvevőit fogadta a püspök

A producer közel 10 éve kutatja a leletegyüttest, de mint mondta már nagyon izgul a forgatás miatt. Kollégáival jelenleg is a helyszíneket kutatják, ahol majd a forgatások zajlanak. Ami biztos már, hogy felvételek készülnek majd a püspökségen, a székesegyház altemplomában, a Fehérek templomában, a Cházár iskola épületében, az egyházi múzeum pincéjében, az egyházmegyei könyvtárban és a különböző váci utcákon.

A szereplők nevét egyelőre nem árulta el a rendező, annyit azonban mondott, hogy neves szakemberekre számíthatunk majd. Ő is kiemelte, hogy nagyon szívesen látnak minél több vácit a forgatáson, melyre itt lehet jelentkezni: https://www.facebook.com/mementomoriavacilegenda/

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments