A „körmöci arany” városában jártunk

Történelmi tanulmányainkból talán még emlékezünk, Mátyás király Körmöcbányán vert aranyforintjaira, a „körmöci aranyra”. Nemrég a „körmöci arany” városába látogattunk a Váci Szlovák Önkormányzattal a munkájukat segítőknek, a szlovák nyelvtanfolyam résztvevőinek rendezett szakmai kirándulásán. Május 24-én a szlovákiai Kremnicára (magyar nevén Körmöcbánya) tettünk egy kirándulást. Bár az idő Vácon még nem kedvezett az utazásnak, de Kremnicába érve már elállt az eső és kellemes kirándulóidő fogadta a kis társaságot – Fischer Erzsébet írása.

A Magyar Királyság egyik legjelentősebb, aranybányászatáról nevezetes bányavárosa és pénzverő helye, már az első látásra lenyűgözött bennünket színes házaival, monumentális emlékeivel, s az épített környezetet körülölelő hegyekkel. A várost sziléziai és türingiai német telepesek alapították a 12. században. Károly Róbert magyar király 1328. november 17-én szabad királyi bányavárosi jogokkal látta el és megalapította pénzverdéjét. 1335-től itt verték a híres aranyforintot, mely körmöci dukátként is ismert volt. A város fontossága miatt mindig a királyok kegyeit élvezte. Aranybányászatának fénykora a 14-15. századra esik. A 15. században 3000 lakosa volt és évente 14000 körmöci dukátot vertek itt. Ma 7000 a lakosainak száma.

A helyi nevezetességek apropóján igen részletes ismertetőt kaptunk a körünkben utazó Meláth Attilától, a Váci Baptista Gyülekezet lelkészétől, aki egyebek közt Alexandriai Szent Katalin és Károly Róbert életéből árult el érdekes epizódokat. Elmondta például, hogy az itteni Szent Katalin vártemplom névadója a 3. században élt Alexandriában. Keresztény volt és nagyon okos lány, viszont az apja pogány maradt és ezért 50 fiút küldött hozzá, hogy győzzék meg a lányát, ő is legyen pogány. Katalin olyan jól tudott beszélni, hogy mind az ötven fiú végül keresztény lett. A Szent Katalinról elnevezett vártemplom egy román kori templomra – ez volt a vár eredeti temploma – lett építve, miután a husziták feladták a várost. Károly Róbertről – akinek bronz mellszobra a város egy kiemelkedő helyén áll – megtudtuk, hogy Árpád-házi Mária, vagy Magyarországi Mária, a Nápolyi Királyság királynéja volt a nagymamája, aki fiának korai halála után, 1295-től unokáját támogatta, aki ezután el is nyerte a magyar trónt.

A Szent Katalin templom tornyából, ahová 127 csigalépcső vezet csodálatos kilátás nyílik a városra, ezt néhányan élvezhettük is, akik vállalkoztak a kőlépcsők megmászására. Utunk innen a városi múzeumba vezetett, ahol a helyi bányászat és pénzverés történetéből láthattunk – öt szinten – egy gazdagon összeállított kiállítást. Többek között elolvashattuk a körmöci bányászok imáját, láthattunk egy részletet a bányából, a felső szinten pedig éremgyűjtemény található. Megismerkedhettünk a reneszánsztól egészen napjainkig a világhírű körmöcbányai pénzverde történelmével, több mint 600 éves hagyományával, Körmöcbánya, mint szabad királyi bányaváros történelmével, bányászatával és kohászatával.

Természetesen a látnivalók után megéheztünk és jól esett az egyik étteremben a finom sztrapacska – amit külön nekünk készítettek. Az ebéd végén beszélgettünk a Váci Szlovák Önkormányzat munkájáról, jelenéről és terveiről. Dr. Alt Gyula elnök lapunknak elmondta: „Éves tervünkben szerepelt, hogy jó lenne egy szlovákiai utat szervezni. Hasonlókat rendszeresen szervezünk jutalomként főleg azok számára, akik segítik a szlovák nemzetiségi munkánkat, illetve nyelvgyakorlás céljából azoknak, akik szlovák tanfolyamra járnak. Így jött az ötlet, hogy Kremnica legyen most az úticél, amely város a UNESCO Világörökség helyszíne. Elindultunk Vácról esős időben és kellemes szép időben érkeztünk Kremnicára, ahol a programnak megfelelően végignéztük a múzeumot, a templomot és találkoztunk sok emberrel, akikkel lehetett a szlovák nyelvet gyakorolni. Sok barátságot kötöttünk, találkoztunk a város vezetőivel is és úgy gondolom, hogy ez az út rendkívül hasznos volt. Tehát nem kirándulásként mentünk, hanem szakmai út volt, nyelvgyakorlás céljából, de az is motivált: „Ismerd meg Szlovákiát, a régi jó hazánkat!”. Úgy gondolom, hogy a jövőben is egyre többet kell mennünk, s nemcsak a szlovák együtteseket kell meghívnunk. Őket szintén nagy szeretettel fogadjuk Vácon, de nekünk is Szlovákiába kell menni, ahol a nyelvet gyakorolhatjuk és találkozhatunk a szimpatizánsainkkal. Örömmel, sok tapasztalattal és nagy lelkesedéssel tértünk haza. Remélem, hogy a jelenlévők családjukkal, gyerekeikkel együtt ismételten visszatérnek Szlovákiába kirándulni, vagy síelni. Úgy gondolom, hogy a váci kapcsolatok a testvérvárosokkal, Otrokovicével, Dubnicával, Ipolysággal is erősödni fognak és ezekhez mi, a magunk szerény eszközeivel hozzájárulunk.” ♦