Adatok, érdekességek a Vác FC bajnoki szerepléséről

Mint ismert, a labdarúgó NB III 20 csapatos Közép csoportjában a 2021/22-es bajnoki évet 39 megszerzett pontjával a már bennmaradó, 16. helyen zárta Csank János mesteredző csapata a Vác FC. Az alábbiakban a még a korábbit is alulmúló szereplés néhány érdekességét foglaljuk össze a számok segítségével – írja a vac.hu.

Múltidéző

A 2020/2021-es pontvadászatot szintén ebben a csoportban, ugyancsak 19 ellenféllel szemben vívta meg csapatunk. Akkor a 16. helytől lefelé már a Versenykiírás szerint kieső helyen végeztek a csapatok. (Sőt, elméletileg a három csoport leggyengébb 15. helyezettjének is búcsúznia kellett volna. Más kérdés, hogy az akkor 16. Hódmezővásárhely mégis bennmaradt és idén a 10. pozíciót szerezte meg.) Egy éve a váciak 47 pontot szerezve lettek 15-ek. Mérlegük akkor: 12 győzelem, 11 döntetlen és 15 vereség volt. Csak egyetlen ponttal előzték meg – az utolsó hazai győzelemmel a legjobb kieső helyen záró gárdát. A vártnál gyengébb produkció egyik „magyarázata” akkor az volt, hogy csapatunk a „hazai” bajnokijait albérletben, Zuglóban kellett, hogy megrendezze.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Nagy sikerrel zajlott le III. Nyuszi-uszi amatőr úszóverseny

Pálya(v)iszonyok

Idén már pályaválasztóként a Vác Városi Stadion volt végig a helyszín. A tartalékpálya felőli részre épített mobillelátóra rábólintott ezúttal is az MLSZ és június 30-ig ideiglenes engedélyt adott a váci rendezésre. A fedett lelátó megépítésére tervek készültek – 22 millióba került volna. Elsőre nem sikerült építési engedélyt kapni, sőt az örökségvédelmi előírások be nem tartása miatt még büntetést is kiróttak a klubra. Bár az építkezés el sem kezdődött igazán, a lelátórészt lezárták, így a – végig sajnálatosan kis számban jelenlévő – drukkerek a szögletzászló magasságából nézhették a meccseket. A mobillelátóra pedig csak azt követően volt érdemes leülni, amikor onnan a kispadok áthelyezése után már valamit látni is lehetett a pályán történtekből.

A csapat eredményessége

Az egy évvel korábbinál 8 ponttal szerényebb lett az idei ponttermés: a találkozók felét elbukta a gárda, a másik felét 10 győzelemmel és 9 döntetlennel tudta le. Míg korábban csak két góllal kapott többet a csapat, mint a megszerzett góljai (52-54), ez a mutató is látványosan romlott (44-68). Tehát az ellenfelek hálóját most nyolccal kevesebbszer vették be a mieink, ám idén 14 góllal többet kaptak. A váciaknál csak a kieső helyen végzők hálója rezdült meg többször. Góljaink kétharmadát két játékos jegyezte: Mertse Ábel 17-ig, Tóth levente Milán 13-ig jutott. (Az előző sorozatban sokkal inkább eloszlottak a váci találatok, akkor 5 játékosunk is közel azonos eredményességet produkált.) A mieink 9 bajnokin nem kaptak gólt, 11-en pedig a váciaknak nem sikerült betalálni. A legnagyobb vereség az MTK elleni hazai 0-5 volt, a legbiztosabb sikert pedig szintén itthon a kiesett Dabas-Gyón elleni 4-0 jelentette.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Két pontot Pilisen hagytunk

A Vác FC idén hazai és idegenbeli mérlege hasonló: itthon 20, idegenben 19 pontot sikerült gyűjteni. Roppant furcsa, hogy míg az előző sorozatban nagyon sok „hazai” bajnokira került sor az ideiglenes zuglói pályán, az akkori hazai 32 pont jelentősen lecsökkent idén, amikor már Vácon fogadhatta a csapat a riválisait. Az idegenbeli mérlegen viszont 4 egységnyit sikerült javítani.

Az ezt megelőző évben 5, idén 6 kiállítást ítéltek a mieink ellen. Jelentősen csökkent viszont a sárgalapos figyelmeztetések száma: a tavalyi 90-ről idén 67-re. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments