Adatok, érdekességek a Váci NKSE idei bajnoki szerepléséről

Mint ismeretes, a Váci NKSE élvonalbeli felnőtt csapata megismételte az előző évi 4. helyezését a bajnokságban és egy ponttal többet szerzett az egy évvel korábbinál. Az alábbiakban a számok, pár érdekesség, statisztikai adat segítségével boncolgatjuk a remek eredményt – írja a vac.hu.

A csapat igazán szimmetrikus eredményeket ért el a sorozatban. Az előtte végzőktől oda-vissza kikapott, a középmezőny három csapatával szemben 50%-os mutatót ért el, az utolsó hat együttest pedig oda-vissza legyőzte. Döbbenetes kudarc nem érte a mieinket, bár a helyezések alapján a 8. MTK elleni hazai fiaskó nem szép. Igaz, nagyobb bravúr sem történt, bár a 6. Siófok idegenbeli legyőzése utólag megsüvegelendő.

Egy furcsaság: a váciak hazai pontmérlege (8 győzelem és 5 vereség 16 pont) rosszabb, mint az idegenbeli (9 győzelem és 4 vereség 18 pont). Azért a gólkülönbségen már látszódik a hazai pálya előnye, itthon: 426-379, idegenben: 373-379. Azaz: ugyanannyi gólt kaptak a mieink vendégként, mint hazai környezetben, de itthon 53 találattal gazdagabb volt a termés – mégis kevesebb pontot ért mindez.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

A Váci NKSE tavalyi eredménye: 4. hely, 16 győzelem, 1 döntetlen és 9 vereség. Most ezt majdnem lemásolta: 4. hely, 17 győzelem és 9 vereség. Tehát ugyanaz a tabella pozíció plusz egy ponttal. A mostani sorozatban jelentősen több gól esett a mieink bajnokijain, mint egy éve. Akkor 769 (átlag: 29,57) adott gólra 753 (átlag: 28,96) válasz érkezett. Idén ez 799-758. Tehát a csapat a dobott gólok számával túlszárnyalta a meccsenkénti 30-as határt, míg a kapott találatok száma öttel emelkedett.

Nem véletlen tehát, hogy – folytatva olyan kiváló elődök hagyományát, mint Mátyás Auguszta, Tóth Tímea, Veszeli Judit – idén a váci klub adta a gólkirálynőt Kuczora Csenge személyében, aki 190 találatot szerzett. (Idén Kácsor Gréta 141 góllal a lista 7. helyét foglalja el. Ő egy évvel korábban 105 alkalommal talált be és lett a 113 gólos Szabó Laura mögött második a házi és 21. a mezőny góllövőlistán.)

A VNKSE két legnagyobb különbségű sikere egyaránt a kiesett szombathelyiek ellen volt, mindkétszer 11 gólos. Negatív rekordokat hozott sajnos az utolsó idei bajnoki. A Fradi-pályán szenvedte el a legnagyobb vereségét a csapat, 22 gólost. Ott szerezte a legkevesebb (16) és kapta a legtöbb (38) gólt egy találkozón. Ugyanakkor a pontvadászat utolsó játékrésze jelentette a félidőkben dobott legkevesebb váci hálózörgetést, hetet.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

Igazán szoros (3 vagy kisebb különbségű) bajnokija 8 volt a csapatnak. Fele egygólos különbséggel ért véget. Hármat (MTK, FTC, Loki) itthon elvesztett, egyet (Siófokon) megnyert az együttes. A leggólgazdagabb két meccs a szintén kiesett Vasas ellen volt: 72, illetve 70 találattal (40-32, illetve 38-32 ide). Ezekhez képest igen gólszegény volt a Kisvárda – Vác 19-23-as végeredménye. Dobott góljaink 16 és 40 között, a kapottak 38 és 19 között mozogtak. A játékoskeret 18 tagja dobott gólt a sorozatban. köztük a két kapus (Bukovszky Anna és Pásztor Bettina) kettőt-kettőt. A két említett hálóőrünk közül az előbbi 32%-os, az utóbbi 33%-os védési hatékonysággal látta el feladatát.

A Vác a 26 bajnokin összesen 119 büntetőt dobhatott, ebből 93 lett gól (78,2%). Játékosainknak összesen 128 percet kellett kiállítás miatt a padon csücsülni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

A november 4. és március 12. között bajnokikon veretlen maradt csapatunk: 7 mérkőzést nyert meg zsinórban, pedig ebben az időszakban voltak az utazásokkal és kemény ellenfelekkel szembeni nemzetközi kupacsaták is. Igen tanulságos, hogy milyen eredményeket hoztak a találkozók egyes játékrészei. Ugyanis míg az első félidők közül a 26-ból 17-et megnyert a csapat, 2 döntetlen mellett csak 6 alkalommal állt vesztésre a szünetben. Viszont a második félidők statisztikája jóval szorosabb: 12 „győzelem” mellett 14 „vereség”. Az első félidők gólkülönbsége: 418-369, a második játékrészeké: 381-389.

Összefoglalva: az előzetes elvárásokat jelentősen túlszárnyaló teljesítménnyel és eredményességgel zárta a pontvadászatot a Váci NKSE. Teljesen megérdemelt a képünkön látható, a bajnoki 4. helyezést bebiztosító győzelem utáni ünneplés. (Képek: Reiter László) ♦

 

 

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments