Eredménytelen volt az alpolgármester-választás Zebegényben

Miután három hónapon belül lemondott Zebegény polgármestere és alpolgármestere egyaránt, új embert kell választania a település képviselő-testületének a városvezetői feladatok ellátására. Az összehívott rendkívüli ülésen azonban eredménytelenül zárult az erről tartott szavazás.

Hutter Jánosné polgármester megromlott egészségi állapota és gyógyulása várható elhúzódása miatt, a település működése érdekében július 1-vel lemond polgármesteri tisztségéről. Ilyen esetben az ügyvitellel kapcsolatos feladatokat az alpolgármester venné át, de Fieszl Csaba április 24-én mondott le alpolgármesteri tisztségéről. Hutter Jánosné a képviselő-testület jelenlegi tagjai közül Ferenczi Ernőt javasolta alpolgármesternek, mivel ő kapta a legtöbb szavatot az önkormányzati választáson.

Miután Hegedűs Sándor elnök ismertette a javasolt alpolgármester személyét titkos szavazásra került sor. Az önkormányzati törvény kimondja, hogy minősített többséggel választható meg az alpolgármester. A minősített többség számításakor a képviselő-testület mind a hét tagját figyelembe kell venni, nem csak azokat, akik jelen vannak az ülésen, ezért négy szavazat kellett ahhoz, hogy a minősített többség meglegyen. Hutter Jánosné nem volt jelen az ülésen, Mádai Ferenc távozott az ülésről a szavazás idejére, Ferenczi Ernő pedig nem kívánt szavazni, így végül négyen adták le voksukat a titkos szavazáson.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Add egy napodat a békéért: 1úton nemzetközi zarándoknap

Hegedűs Sándor ismertette az eredményt: 3 igen és 1 nem szavazattal nem kapta meg a minősített többséget a javaslat. Az ülésen döntés született még arról, hogy Hutter Jánosné polgármester a maximálisan adható juttatást kapjon végkielégítésként, ezt a képviselők egyhangúlag megszavazták. (Forrás: danubia-televizio.hu, Fotó: zebegeny.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments