Június 25-ig még kedvezményes a regisztráció a váci Spartan-ra

Vác ad otthont július 30-án, szombaton a Spartan Sprint, Night Sprint és Kids versenyeknek. A Spartan Magyarország a váci önkormányzattal történt egyeztetések, helyszíni bejárások után városunkat méltónak találta a nyári városi – Duna-parti verseny helyszínének. Legalább 4-5000 magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők, a Magyarországon első alkalommal városban zajló versenyhétvégére. A program központja és a fesztiválterület a főtéren, a verseny pedig a Duna-parton és a Ligetben zajlik majd – írja a vac.hu.

A Spartan Race nemzetközi vezető akadályfutó versenysorozat, sport, közösség és életfilozófia. Célja, hogy arra ösztönözze az embereket, lépjenek ki a komfortzónájukból. Szimon Zita, a rendezvény magyarországi szervezője Vác közelében lakik, így jól ismeri, ezért esett a választása városunkra.

„Jól ismerem a várost, és szerettem volna valami mást, valami újat, mert az összes versenyünk valahol kint egy hegy lábánál van, és hosszasan mászunk fel a hegyekre – egyébként én is ezt szeretem. Itt más lesz, itt nem lesznek szintek, hegyek, ellenben a csodálatos belváros, a Duna látványa, a Liget, valamint sok más különleges látnivalóra csodálkozhatnak majd rá a versenyzők. Ez a verseny arról szól, hogy a kezdők, akik eddig csak gondolkoztak azon, hogy elinduljanak egy spartan versenyen, bátran kipróbálják magukat a kezdő az akadályokon, átérezzék a spartan hangulatot, a spartan légkört, a spartan közösségi élményt, és amikor majd átugorják a célban, a befutó kapu alatt a tüzet, arra gondoljanak, hogy az elmúlt egy – másfél órában hányszor győzték le önmagukat. Ez az érzés, ami után napokig a föld felett járnak a versenyzők” – mondta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

A versenyközpont – fesztiválterület a Március 15. téren lesz, valamelyik utcában lefutnak a versenyzők a Duna-parti sétányra, majd elindulnak a Liget felé, onnan visszafordulnak a stadionnál és jönnek vissza a sétányra, a városba. Ezen a pályán szórják szét azokat a kötelező természetes- és mesterséges akadályokat, amiket ebbe az úgynevezett sprint távba be kell építeni. Ez egy 5 és 6 kilométer közötti táv lesz.

A nappali- és gyerekfutam mellett lesz éjszakai verseny, de várják cégek jelentkezését is a kifejezetten a számukra nyitott futamban. Június 25-ig még kedvezményesen lehet a váci Spartan-ra regisztrálni, cégeknek július 15-ig van lehetőség jelentkezni a “Company Heat” kedvezményes árakon.

További infó: hu.spartan.com, www.facebook.com/SpartanRaceHungary, info@hu.spartan.com

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments