Köztéri munkák ellátásával segítenék vissza a hajléktalanokat a dolgozó emberek körébe

„Munkáért lakhatást” – Ezzel az elgondolással indított programot két váci önkormányzati képviselő, Rozmaring Sándor és Molnár Nándor. Ennek a lényege pedig, hogy a munka világába visszavezessenek olyan személyeket, akik a városi hajléktalanszállón kénytelenek élni. A helyi politikusok megkeresték ezzel a kezdeményezéssel Járja Andreát, a Váci Család- és Gyermekjóléti Központ vezetőjét, akinek a segítségével mostanra négy személyt sikerült a bejelentett foglalkoztatottak körébe juttatni.

Az emberek fejében sok esetben elsőre a meglehetősen negatív sztereotípiák szoktak felidéződni, hogyha a hajléktalanok kerülnek szóba. A társadalomból már végletesen kiszakadt, a civilizált életformának jeleit se mutató sanyarú sorsú emberek jelennek meg a szemük előtt, akikről úgy szokás vélekedni, hogy talán már nem is lehetséges őket visszavezetni a normális viszonyok közé. Azonban mindig találni számos olyan ellenpéldát is, amikor egy fedél nélküli életre kényszerülő ember mindent megtesz annak az érdekében, hogy talpra tudjon állni és vissza tudjon térni akár korábbi életszínvonalához is. Ezeknek a rászoruló embereknek szeretnének segítséget nyújtani a „Munkáért lakhatást” program kezdeményezői. Eddigi eredményeikről, valamint magáról az ötletről Kegyes Zoltán kérdezte Rozmaring Sándor képviselőt és Járja Andreát, a Váci Család- és Gyermekjóléti Központ vezetőjét az ESTV Nagyító című hírháttér műsorában.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

Szeretné elolvasni cikkünket? Jelentkezzen be! Vagy csatlakozzon hozzánk! Indítsa el a 14 napos ingyenes próbaolvasási időszakot!


 

Kérjük, támogassa a független váci újságírást azzal, hogy cikkeinket olvassa és előfizet lapunkra!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments