Meláth Attila: „Mi öntözhetünk, mi vethetünk, de Isten adja a növekedést”

Június 19-én, vasárnap a baptista imaházban ünnepelte Meláth Attila a váci gyülekezet lelkésze, hogy harminc éve a lelki vezetője a közösségnek. Nehéz olyan emberről írni, akit mindenki ismer, mindenki szeret. Meláth Attiláról már sokat olvashattunk, áldásos tevékenységét szinte naponta látjuk. Vajon mi a titka? Miért szeretik és tisztelik még a nem hívők is? Erről is beszélgettünk vele – Molnár-Matz Krisztina írása.

Hogyan lettél lelkész?

„1989-ben a Baptista Teológiai Főiskola elvégzése után Papp János barátommal (aki azóta a Baptista Egyház elnöke – a szerk.) megalapítottuk az Ifjúsági Szövetséget. Ez azt jelentette, hogy bárhol az országban, ahol ifjúsági tábor, vagy találkozó volt, azt vagy mi szerveztük, vagy ott voltunk. Így hamar ismertekké váltunk az akkori tizen-huszonévesek és az ő szüleik között, jól csengett a nevünk baptista körökben. Szerettem ezeket a hétvégi összejöveteleket, ráadásul jó előadónak tartottak. Élt a XIX. században egy híres baptista lelkész, Spurgeon. Ő azt mondta: Ha el is hívott Isten, de nem tudsz beszélni, biztos félreértetted, ne legyél lelkész.”

Ezek szerint, már akkor is nagyon jó előadásokat tartottál.

„Dédnagyapám Vámospércsen volt lelkész. Ő annyira jó szónok volt, hogy még az állami beszédeket is ő tartotta. Mindenkihez volt egy kedves szava, így a gyülekezete is megsokszorozódott az ő vezetése alatt. A testvérem operaénekes, tanszékvezető a Zeneakadémián. Ez nálunk családi örökség, hogy jó fellépésünk van. A génünkben ez benne van.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

Harminc éve élsz köztünk, Vácon. Hogyan kerültél ide?

„A 90-es évek elején több ifjúsági összejövetelt is tartottam Vácon. Nálunk az egyházban a teológia elvégzése után lehet gyülekezetbe vezetőt hívni és egy év a próbaidő. Ekkor akár a vezető részéről, akár a gyülekezet részéről történhet visszalépés. Hamar megtaláltam a hangot az idősebb generációkkal is. Így választottak meg a gyülekezet pásztorává, még azt is elnézve nekem, hogy nem volt feleségem.”

Pedig minden jó vezető mögött áll egy erős nő. A feleségedet Katit, hogyan ismerted meg?

„Egy ifjúsági táborban ismertem meg, ahol a leveleket én gyűjtöttem. Akkoriban még nem volt e-mail és egyéb, mindenki papírra vetette a gondolatait. Hozzá voltam szokva, hogy a lányok írása szép, ez pedig olyan balra dőlő, nem túl szép írás volt, ezért megkerestem őt és el is mondtam neki, hogy csúnyán ír. Ezzel annyira beloptam a szívébe magamat, hogy három évnek kellett eltelnie, hogy feleségül vegyem. Most nem itt tartanék, ha nem ő lenne mellettem. Kati maximálisan elfogadta, hogy nekem a szolgálat az első, én pedig támogattam, hogy tanuljon, dolgozzon, ne engem kísérgessen, ő is építsen fel valamit, ahol jól érzi magát. Óvónőként dolgozott már akkor is, amikor megismerkedtünk. Négy fiúnkat is nagyon precízen és következetesen nevelte, óramű pontossággal mindennek megvolt az ideje: reggeli, ebéd, vacsi, szundi. Ebből csak akkor zökkentek ki a fiúk, amikor péntekenként velem voltak.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Vác Városért Választási Egyesület képviselő-jelöltjei az önkormányzati választáson

Az elmúlt 30 évben a gyülekezet életében az új imaházon kívül, mit tartasz fontosnak?

„A legfontosabb, hogy ebben a nagyon érdekes világunkban, ahol nem lehet azt mondani, hogy a keresztény etika lenne az irányadó, a gyülekezetünk tovább tudott növekedni. Ez az egyetlen, amiért én itt maradhattam, hogy mindig van fejlődés, és nem visszafejlődés. Pál apostol mondja: Mi öntözhetünk, mi vethetünk, de Isten adja a növekedést. Azt érzem, hogy Isten itt megáld engem. Egyrészről a gyülekezet kibír engem, én pedig együtt tudok velük működni és ad egyfajta növekedést.”

Milyen terveid vannak az elkövetkezendő 30 évre?

„Szeretném, ha mind a négy fiam családot alapítana az elkövetkezendő tíz évben. 58 éves vagyok, hét év múlva nyugdíjba szeretnék menni és leadni a fő lelkészséget. Egy-két évre nyugdíjasként vidékre mennék lelkésznek, így az unokákra is lesz időm. A nyugdíjas lelkésznek az a legjobb, ha az első pár évben teljesen máshol szolgál, hogy az utódja szabadon tevékenykedhessen a gyülekezetben.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

De itt maradsz családoddal Vácon?

„Édesanyám a húgommal együtt lakik Újpesten egy családi házban a kertvárosban. Az alsó szint az én nevemen van. Most emberileg nézve nyugdíj után mi oda fogunk költözni, mivel a szolgálati lakásban nem maradhatunk, hiszen azt vissza kell adnunk a gyülekezetnek. De, ha történik valami csoda, akkor talán itt Vácon fogunk letelepedni. Mivel ehhez sok pénz kell, ezért mondom azt, hogy valami nagy csodának kell történnie, hogy a városban maradhassunk. De, vannak csodák… (Fotó: Váci Polgár) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments