Pedagógusköszöntés a városi díjátadón

Ünnepséget rendeztek pénteken a Madách Imre Művelődési Központban, mely során a városunkban több évtizedes pedagógusi munkát végzett színes diplomásokat köszöntötték, illetve oktató-nevelő tevékenységért odaítélt városi kitüntetéseket adták át – írja a vac.hu.

A Nyár utcai ovisok nagy sikerű műsora után köszöntő beszédében Inotay Gergely – mint a pedagógus társadalomból érkező – kitért arra a szomorú tényre, hogy hazánkban a politikai elit, az országirányítás rendszere nem ad kellő megbecsülést az életre felkészítő pedagógusi munkát végzőknek. Ugyanakkor elmondta: bízik abban, hogy a jövő elhozza végre azt az anyagi – és ebből fakadó társadalmi – megbecsültséget, amelyet bőven és mindenkor megérdemel az, aki a jövő generációját neveli, oktatja, képezi. Az alpolgármester jó egészséget és sok sikert kívánva az önkormányzat és a maga nevében köszönetet mondott minden pedagógusnak, a hűség példájaként kiemelve a több évtizedes katedrai munkát maguk mögött hagyó színes diplomásokat.

A díjátadások sorában „Váci Katedra” kitüntetésben részesült:

  • Boda Mária, a Váci Madách Imre Gimnázium tanára,
  • Hetényiné Zagyi Eszter, a Váci Petőfi Sándor Általános iskola igazgatóhelyettese és
  • Szottfriedné Joó Adrienn, a Váci Kisváci-Középvárosi Óvoda gyógypedagógusa.

„Vác Város Tehetséggondozásáért” kitüntetést vehetett át Hegedűs István, a Váci Földváry Károly Általános Iskola napközis tanítója. A „Vác Város Oktatását Segítő Munkáért” díjat Pálinkás Levente, a Váci Madách Imre Gimnázium oktatástechnikusa érdemelte ki. „A Fogyatékossággal Élő Váci Emberekért” kitüntető címet Kovács Mária, a váci Cházár András Többcélú Közoktatási Intézmény nyugalmazott igazgatója, gyógypedagógus kapta meg.

A díjakat Inotay Gergely alpolgármester és Fehér Zsolt, az Emberi Kapcsolatok Bizottságának elnöke és Székelyné Angi Emőke osztályvezető nyújtotta át. A folytatásban a korábban a váci iskolákban tanító színes diplomás örökifjú pedagógusokat köszöntötte egy-egy virágcsokorral volt tanintézményük vezetője.

Tisztelettel emlékeztek meg a nemrég elhunyt Varga Györgynéről, aki idén vehette volna át 65 éves jubilálása alkalmából vas díszdiplomáját.

Rubin díszdiplomát vehetett át (70 éve diplomázott): Demjén Jánosné.

Vas díszdiplomások (65 év): Bodnár Ferenc; Bors Károly; Kárpáti Pál; Kovács Aurélné; Pálmai Lászlóné; Szalai Gyuláné és Szalai Lajos.

Gyémánt díszdiplomás (60 év): Bakter Ferencné és Valentik Attiláné.

Arany díszdiplomások (50 év): Hanula Ferencné; Kollár Jánosné; Nyegrán Iván és Vásárhelyi Péterné.

Az ünnepségen közreműködött Szlávics Viktória, Tar Dóra, Vanderlik Boróka, továbbá a „Szép magyar beszéd” versenyen arany Kazinczy-jelvényt elnyerő Cs. Nagy Éva. A pedagógia területén dolgozókat köszöntő városi ünnepség állófogadással zárult, ahol Fehér Zsolt köszönte meg életünk egyik nagyon fontos területén helytállók kitartó és magas színvonalú munkáját. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments