Tovább folytatódhatnak a főtér ikonikus épületei körül a restaurálási munkák

A főtéri Zöld ház külső homlokzatának és tetőszerkezetének a mintegy 100 millió forintból történő felújítását követően az önkormányzat az idén tovább folytatná az épület körüli munkálatokat, valamint a városi költségvetésben a Rózsaszín ház rekonstrukciójára is forrást különített el – adta hírül az ESTV.

Korábban a Váci Napló is beszámolt arról, hogy szeptemberben befejeződtek a váci főtér egyik ikonikus épületének számító „Zöld ház” körüli állagmegóvási munkálatok. Még május elején kezdték meg a Március 15. tér 10. szám alatti barokk műemlék homlokzatának és tetőszerkezetének a felújítását, hogy aztán a közel négy hónapos restaurálást követően régi pompájában tündökölhessen.

Az önkormányzat idén 15 milliós támogatási összegre adott be jelentkezést a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiuma által meghirdetett pályázatra, amivel tovább folytatnák a Zöld ház felújítását. A projekttervezett költsége, amely a kapualj és a régi épület hátsó homlokzatának rekonstrukcióját célozza, közel 30 millió forint értékben, ennek a felét igényelte Vác. A pályázati értesítés szerint az igényelt összegből 7,5 milliót ítéltek meg, a város idei költségvetésében az épület további átalakítására is be van tervezve több mint 176 millió forint. A tervek szerint a jelenleg üresen álló épület kulturális-közösségi funkciót lát majd el. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments