Váci tehetségek az Olimpiai Reménységek Versenyén

Négy arany-, öt ezüst-, és három bronzérmet szerzett a magyar küldöttség a lengyelországi Kruszwicában megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyén. A rendezvényen városunkat, illetve a Vác Városi Evezős Clubot Nyikos Péter és Bajári András képviselte.

A Varsótól 190 kilométerre nyugatra található Kruszwicában öt ország: a házigazda Lengyelország mellett Ausztria, Csehország, Szlovákia, és Magyarország vett részt a nemzetközi serdülő megmérettetésen. De közülük valószínűleg a magyarok voltak azok, akikre nemzetközileg is a legtöbb szem tapadt, hiszen a tavalyi verseny alkalmával lehengerlő teljesítményt nyújtottak evezőseink. 2021-ben a csehországi Trebonban káprázatos éremesővel az összetett, a fiú, és lány pontversenyt is a mieink nyerték. Így az idei küldöttségnek ezt a szereplést nehezen lehetett volna felülmúlni, céljuk inkább a lehető legjobb szereplés, és értékes nemzetközi tapasztalat megszerzése volt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Csoportelső a váciakkal felálló junior kézilabda válogatott

A két fiatal váci sportoló a négypárevezősök mezőnyében indult az osztrák, a cseh, a szlovák és a lengyel egységek ellen. A csapat másik két tagja a csepeli Csutorás Balázs és Rigó Barnabás volt, a felkészítésükért pedig Sinka Flóra felelt. A négyfős formáció végül az ötödik helyen tudott célba érni.

De a Lőrincz Attila utánpótlás szövetségi kapitány által vezetett csapat az összetett pontversenyben mindössze három ponttal maradt le az elsőséget megszerző Csehország mögött, a fiúknál csak kettő, a lányoknál csak egyetlen ponttal maradtunk le az első helyről. Így elmondható, az idei kontingens se okozott csalódást és másodikok lettek a pontversenyben. (Forrás: hunrowing.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments