Vandálok áldozatául estek a Duna-parti szobrok

Időről időre felbukkannak és pótcselekvésként a rongálásban élik ki ösztöneiket azok az „emberek”, akik hol virágágyásokat, közterületi bútorokat, szobrokat, hol pedig játszóeszközöket tesznek tönkre – írja a vac.hu.

Legutóbb a korzón lévő szobrok közül esett vandálok áldozatául egy alkotás. A szakemberek által már körbekerített és műemlékvédelemmel foglalkozók által hamarosan helyreállítandó szobrot a helyéről elmozdították, de azok szerencsére komoly kárt nem szenvedtek.

Emlékezetes, hogy tavaly sorozatos rongálások történtek a városi fenntartású parkokban játszótereken. Padokat, hintákat, játszóeszközöket tettek használhatatlanná a Kálvin utcai játszótéren, a Duna-parton, a Damjanich téren, a Földváry téren és a Deákvári főtéren.

Ennek okán Matkovich Ilona felvette a kapcsolatot a váci rendőrkapitánnyal és ismeretlen tettes(ek) ellen feljelentést tett. A polgármester ezúttal is felkéri a váci polgárokat, amennyiben hasonló rongálást tapasztalnak, azt a városházi zöldszámon – 06 80 890 020 – azonnal jelentsék be, ugyanakkor a balesetveszélyessé vált, vagy megrongált eszközökhöz ne nyúljanak hozzá, hogy a hatóságok nyomokat rögzíthessenek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments