Visszatér a hagyományokhoz a Vigalom

Az elmúlt két év pandémiás időszaka után – amikor az éppen aktuális egészségügyi óvintézkedésekhez kellett illeszteni a programokat – újra az elmúlt évtized előtt megszokott közkedvelt barokk miliővel tér vissza a Váci Világi Vigalom – írja a vac.hu.

A július 22. és 24. között megrendezendő programkavalkád a szervező Vác Város Önkormányzat és Madách Imre Művelődési, Kulturális és Szolgáltató Nonprofit Kft. alapgondolata szerint visszatér a közkedvelt, nívós szórakoztatásra törekvő, a klasszikus Vigalmat idéző formára.

A szervezők természetesen már hosszú hónapok óta dolgoznak a váci polgárok és az idelátogató vendégek minél szélesebb skálájú, ugyanakkor nívós értéket képviselő műsor kínálaton és a program máris összeállt. Az akár ITT is elérhető műsorfüzetben pedig részletes tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők a pontos helyszínekre, időpontokra és fellépőkre lebontva.

A koncerthelyszínek ez alkalommal is a főtéren, a Duna-parton kialakított nagy színpadon, a Zenepavilonnál, a Zeneiskolánál, a Pannónia udvarnál, a Fehérek templománál, valamint a Ferences templomnál lesznek. A Váci Világi Vigalom programjai idén is díjtalanul látogathatók. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments