A vasút izgalmas, de nem játszótér!

Július 6-án Békéscsaba és Bicere állomások között két 10 év körüli gyerek betondarabot és tégladarabot helyezett a sínre, amelyre a közlekedő vonat ráfutott. Májusban hasonló cselekmény következtében a vonat vezetőfülkéjének szélvédőüvege betört. A nyári szünet időszakában jellemzően megnő a vasúti területeken játszó fiatalok száma, ezért a MÁV arra kéri a szülőket, hogy hangsúlyosan hívják fel gyermekeik figyelmét a biztonságos közlekedés fontosságára, valamint az ártatlannak tűnő játékok életveszélyes következményeire. A veszélyes időtöltés könnyen emberéleteket követelhet – olvasható a MÁV Zrt. közleményében.

Fontos tudni, hogy aki egy vonat tetejére felmászik, az életét kockáztatja! A 25 kV feszültség alatt álló felsővezetéket elég csak megközelíteni ahhoz, hogy akár halálos áramütést okozzon. A felsővezetéken keresztül az energiarendszer által táplált villamos ívkisülés veszélye már 2 méteres megközelítési távolságtól fennáll, amely áramütést, súlyos vagy életveszélyes égést okoz.  Az 5-6 méter magas jármű tetejéről való lecsúszás is súlyos sérüléseket okozhat, vagy akár halálos következménnyel is járhat. A MÁV hálózatán 2022-ben eddig minden ilyen baleset súlyos, életveszélyes sérültje, áldozata 18 éven aluli volt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megnyílt a Magyarország 365 kiállítás Budapesten, a Ligetben - Váci fotós művében is gyönyörködhet a közönség

Tiltott helyen tartózkodás miatt idén már többen vesztették életüket, mint útátjárós balesetben. A nyári szünet alatt a fiatalok az izgalmas időtöltés legkülönbözőbb formáit találják meg, és sajnálatos módon ezek helyszínéül sok esetben a vasút életveszélyes üzemi területeit választják. Sokan nincsenek tisztában az ártatlannak tűnő játékok veszélyeivel, ezért nagyon fontos, hogy ezek megismertetésében a szülők is hathatósan közreműködjenek gyermekeik, és a vonatokon utazók biztonsága érdekében.

Általában lakott területek, lakótelepek mellett fordul elő, hogy a vasúti sínek mellett gyerekek játszanak, vagy nem a kijelölt átjárón kelnek át a síneken, amely már önmagában is közvetlen életveszélyt jelent. Tiltott helyen tartózkodás miatt 2022-ben eddig 38 baleset történt, amelyekben már 25 ember életét vesztette, és hatan súlyosan megsérültek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megnyílt a Magyarország 365 kiállítás Budapesten, a Ligetben - Váci fotós művében is gyönyörködhet a közönség

A fiatalok gyakran a sínre kavicsot, pénzt, vagy nagyobb tárgyat helyeznek az érkező vonat elé, akár azt meg is dobálják, ezzel súlyosan veszélyeztetik saját maguk, és a közlekedő vonatok biztonságát. Az ilyen cselekmények akár a vonatok mozgásképtelenségét, szélsőséges esetben kisiklását is okozhatják. A sínre helyezett tárgy vagy a vonatdobálás észlelését követő vészfékezés következményeként az utasok és a vonat személyzete is megsérülhet. A mozdonyvezetőnek minden ilyen esetben meg kell állnia, hogy meggyőződjön arról, nem történt-e gázolás, megsérült-e valaki a vonaton a dobálás következményeként, valamint hogy keletkezett-e, és ha igen, milyen mértékű az anyagi kár. Az esemény okozta – akár 30-40 perces – időkiesés jelentős késéseket okozhat a vasúti közlekedésben. Az ilyen jellegű cselekményeket minden esetben feljelentés követ, amelyet a rendőrség büntető eljárás keretében vizsgál. Magyarországon idén már 125 alkalommal történt olyan szándékos cselekmény, amely a vasúti közlekedés szándékos veszélyeztetésének minősül.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megnyílt a Magyarország 365 kiállítás Budapesten, a Ligetben - Váci fotós művében is gyönyörködhet a közönség

A vasúttársaság a vasúti átjárós balesetek számának drámai emelkedése miatt indította el vasútbiztonsági kampányát, amely a nyári időszakban a népszerű üdülőhelyek közelében folytatódik. A folyamatos figyelemfelhívás ellenére a baleseti statisztika tovább romlott: 2022-ben eddig 54 vasúti átjárós baleset történt, amelyekben tizenkilencen vesztették életüket, többen, mint tavaly egész évben. A rendőrséggel közös vasúti-közúti közlekedésbiztonsági ellenőrzések legutóbbi állomása július 14-én Alsóörsön volt. (Grafika: MÁV) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments