Az OTP társasházi pályázatán 15 millió forinttal támogatják a kiválasztott 20 projektet

Az OTP Business idei társasházi pályázatán a csaknem 650 beérkezett projektből a szakmai zsűri húszat – köztük egy váci kezdeményezést – választott ki, amelyet a hitelintézet összesen 15 millió forinttal támogat – közölte az OTP Bank kedden az MTI-vel.

A Zöldebb lakókörnyezet díjazottjai közül két budapesti és egy tatai társasház is kapott támogatást zöldfelület kialakítására, illetve rendbetételére. Egy nagykanizsai lakóházban egy már meglévő kertet bővíthetnek játszótéri elemekkel, míg a budapesti Margó Tivadar utcában a társasház játszóterének elhasznált, balesetveszélyes gumilapjait fogják újakra cserélni. Egy hajdúböszörményi társasházban használtolaj-tárolót hozhatnak létre a támogatásból, Vácon pedig szelektív hulladékgyűjtési rendszert telepítenek egy Kölcsey Ferenc utcai társasház lakói.

A támogatások odaítélésekor a zöldebb lakókörnyezet létrehozása és a fenntarthatóság támogatása mellett a szakmai zsűri azt is figyelembe vette, hogy a pályázat megvalósulása mennyire szolgálja a közösség érdekeit, a környezetük minőségének javulását, valamint, hogy a lakók milyen mértékben vesznek részt a munka tervezésében és kivitelezésében.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

A lakóközösségek és társasházak támogatását célul tűző pályázat idén egy különdíjjal is bővült, amelyet Budapesten egy Bem József utcai társasház nyert el. A lakók egy tetőkertet újítanak fel az OTP Bank munkatársainak személyes segítségével, hogy közösségi térként használhassák – olvasható az OTP közleményében. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments