Bíró György: 30 év után újrakezdeni!

Amikor néhány barátommal elkezdtük, egy jó bulinak szántuk. Próbáljuk ki, milyen egy ilyen! Aztán, amikor 15 év múlva a versenyt betiltották, nem értettük miért. Pedig a válasz egyszerű volt, túl nagyra nőttünk, és ez a politikusokat megriasztotta, mert ők el sem tudták képzelni, hogy mi csak futni szeretnénk, és nem kérünk a hatalomból.

Azt mondták, csak úgy tarthatjuk meg a 15. versenyt, ha kiszállok. Beültem a templomba a futás napján és amikor a mise közepén Leontin atya felszólította a híveket, hogy menjünk ki az útra és tapsoljuk meg azokat, akik most a tilalom ellenére elszántan a rajthoz álltak, nagyon meghatódtam. Miközben úgy, reverendában elindult a ministránsokkal és a hívekkel, egyedül maradtam a falak között, arra gondoltam, hogy innentől ezt már nem tudják elvenni, csinálni kell tovább.

Lehetne tovább jubilálni, emlékezni, de a 30 év a múlt, mi meg a jelenben élünk, és be kell, hogy valljam, ez a verseny most nagyon is a jelenben játszódott és a tétje az volt, hogy tovább tudunk e lépni, felkészültünk-e a következő évekre, vagy megmaradtunk a romantikus, de ismételhetetlen 30 évben.

Ez a verseny alapvetően egy nagy bulinak, egy jótékonysági programnak indult, ahol azt akartuk elérni, hogy a város lakóiból, minél többen nyúlcipót húzzanak. A kilencvenes években ennek megvalósításához csak néhány százezer forintra volt szükség. Amit meg is kaptunk az önkormányzattól, csak szorgos és önzetlen szervezőkre volt szükség, akik buliból megcsinálták. (És persze a sok csibész kisgyerekre, akik rajthoz álltak, akik közül, az egyik 30 év után felnőttként, városvezetőként, ugyanolyan mosolyogva futotta le a távot.) Később a verseny népszerű üzletté alakult, ahol akár többezres tömeg futott együtt és azok a rendezvényszervező irodák, akik ezt a bizniszt kialakították azok nagyon jól kezdtek keresni a sok versenyző által befizetett versenyzési költségen. Mert a kétezres évek elejére már nagyon kevés versenyen lehetett ingyen elindulni. Mi nem ezt az utat választottuk.

Versenyeink a környezeti nevelés égisze alatt futottak és amíg tudtuk, ingyen biztosítottuk a versenyzőknek a részvételt. Ez 2015-ig ment, a 25. versenyünkre a chipes időmérés költségei miatt már az ovis távokon, és a 2,5 km-es bulifutáson kívül fizetni kellett a versenyzésért. Ez közel sem volt annyi, mint a nagy utcai futóversenyek tarifái, de sajnos sokan ezt sem engedhették meg maguknak.

Miközben a versenyzés önköltsége egyre nőtt, egyre többet kellett fizetnünk a biztonságért és a szolgáltatásokért, addig mi még mindig ingyen szerveztük a versenyt. Az önkormányzat támogatása nem tudott nőni az árakkal (2017-es szinten maradva a harmadát tudja biztosítani a költségeknek.) Így egyre több munkát kellett a támogatókra fordítani ahhoz, hogy ne legyünk veszteségesek. A sokéves rutin segítségével sikerült évről évre hangulatos és biztonságos rendezvényt szerveznünk, de nem fejlődtünk, csak hoztuk az elvárásokat.

A Covid miatti bezárkózás visszavetette nemzetközi szinten is az utcai futás programjait. Az emberek nem tértek vissza a Covid előtti szintre a versenyzéshez és a vírus utáni időszakot követő háború, a napjainkra a futás költségeit is a csillagos égig emelte.

Így 30 év alatt eljutottunk oda, hogy az elmúlt évek támogatási szintjén (amit ezúton is köszönünk az önkormányzatnak!), ami kevés, de pont elég ahhoz, hogy lendületet vehessünk, újrakezdjük a futóversenyeink értelmezését és ne az előző évek gyakorlatát követve húzzuk magunkkal a jól megszokott, de cseppet sem fejlődőképes gyakorlatot.

A cél az volt, hogy újra tervezzük az egészet és a meglévő támogatásokra támaszkodva újraépítsük a Fut a Vácot. A tét az volt, hogy megcsináljuk 30. alkalommal is és megőrizzük szép emlékeinkbe ennek a 30 évnek a lehetetlen küldetését, vagy mindent újrakezdve fenntarthatóvá tesszük a versenyt.

Ami megmaradt, az a baráti társaság, akik továbbra sem profitorientáltan képzelik a verseny szervezését, hanem közösen tesznek valamit a közért, de mindezt olyan megalapozottsággal, szervezettséggel, hogy ne kelljen a főrendezőknek a verseny végére kiégniük és a kis rendezőink is úgy hagyják el a terepet, hogy együtt, vidáman, valami megismételhetetlennek voltak alkotóelemei ismét.

Harminc év után sikerült újrakezdeni és talpon maradni. Hogy mi a siker kulcsa, az titok, de tény, hogy felülmúltuk a Covid előtti létszámot, az óvodások rekord részvétellel vettek részt a tűzoltókkal a futópályán, a versenyhez csatlakoztak olyan támogatók, akiket eddig nem sikerült megszólítanunk és Fábián Gábor részvételével azoknak is erőt adtunk a versenyzéshez, akik már majd’ feladták a rendszeres testmozgást. Látván nehézségeinket, a 100 éves Reménység Egyesület is felajánlotta segítségét és amikor már lemondtunk a hagyományos kerékpár sorsolásról, akkor a Deákvári SE részvételével Vásárhelyi Tamás is begurult egy Mountain Bike kerékpárral, ami a verseny végére gazdára talált.

A sok segítség, lendületbe hozott minket és megerősítette bennünk a hitet, hogy 30 év után is lehet újrakezdeni és fenntarthatóvá tenni versenyeinket. A csapat már a Mikulásfutáson dolgozik, ami 2022 december 4-én vasárnap kerül megrendezésre (Neked sem kellene kihagyni!), nekem még hátra van a legfontosabb szó oly sok segítőnknek, mely úgy hangzik: KÖSZÖNÖM! (Fotók: Pomaházi Roland) ♦