Elindult a Szent István tér felújítása

Mint azt Matkovich Ilona polgármester összesítő sajtótájékoztatóján bejelentette, további 11 jelentős váci beruházás mellett elkezdődött a Szent István tér kétütemű megújításának az első fázisa – írja a vac.hu.

A beruházás mostani szakasza előtt pár héttel a DMRV munkatársai már kicserélték az itt húzódó rossz állapotú vízvezetéket, így a felújítás megkezdésének már nincs akadálya. A korábbi állagfelmérések és vizsgálatok során megállapították, hogy az eredetileg tervezett kivitelezést egy sor váratlan akadály hátráltatja, illetve a tervek megváltoztatását kényszeríti ki. A váci polgárok jogos igénye, hogy a Márvány tér az eddig átmenő forgalmat lebonyolító közterületből valódi közösségi parkká legyen átalakítva, ezért a terveket több alkalommal módosították.

Ám mostanra végre egyenesbe került a megvalósítás. A legkedvezőbb építési költséget ajánló kivitelezővel mintegy 88 millió forintos bruttó összeggel kötött szerződést az önkormányzat, és a napokban átadta számára a munkaterületet. A kivitelező bontás megkezdése előtt a munkavégzéssel érintett területet lekerítette, az épület előtti járdát porfogó hálóval védi. Az első ütemben történő felújítás befejezése várhatóan még a tél beállta előtt megtörténik. Addig is kérjük, hogy a korlátozásokat, a lezárásokat vegyék figyelembe és az építkezés környékén körültekintően közlekedjenek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments