Egy háromoldalú megállapodás eredményeként végre stabil áramellátást kaphatnak a városi cementmű melletti agyagbánya közelében élő váci lakók- jelentette be Matkovich Ilona polgármester. A DDC Kft. jogelődje még a 60-as években biztosított lehetőséget arra, hogy a dolgozók, akik a bánya mellett laktak, az elektromos áramot is onnan vételezzék. Az évek során aztán újabb házak épültek a környékre, ezt a terhelést azonban a villamos hálózat már nem bírta el, ami számos problémát okozott. A hálózatról való leválást régóta tervezték a lakók, de eddig nem nyílt rá lehetőségük – írja az ESTV.
„Nagyon sokan laknak már ezen a területen és a háztartási kisgépek gyakran meghibásodnak, a vezetékek pedig olykor kigyulladhatnak. Ezért a lakosság kérésére felvettük az agyagbánya tulajdonosával a kapcsolatot, aki szerencsére együttműködőnek bizonyult és egy bizonyos összeget is biztosított a felújításnak a támogatására. Az önkormányzat pedig tulajdonképpen magára vállalta ennek a végig vitelét” – fogalmazott Matkovich Ilona a megállapodás bejelentésekor.
Mint a sajtótájékoztatón megjelent Rozmaring Sándor kiemelte, mindennek köszönhetően 21 család áramellátása lesz biztosított a jövőben. Majd a körzet képviselője hozzátette, hogy az elektromos szolgáltatóval közel két éven keresztül zajlott az egyeztetés, amiben a Naszály Civil Összefogás és a Vác és Vidéke Ipartestület is komoly segítséget nyújtott.
„Az agyagbánya tulajdonosa teljes mértékben, a kapuig állja ennek a 21 család áramellátásának a kiépítését. Ezt mintegy kilenc millió forintértékben” – mondta Rozmaring Sándor, majd hozzátette: a befizetett összeg már meg is érkezett az önkormányzat elkülönített számlájára. Az E.ON a kiépítés befejezését 2024-re ígérte.
A sajtótájékoztatón a lakók nevében felszólalt Papp János is, aki azt hangsúlyozta, hogy a fejlesztéssel évtizedes gondtól szabadulhat meg a lakóközösség. (Forrás: ESTV, Fotó: vac.hu) ♦